

Tóth László, NB III-as csapatunk újdonsült vezetőedzője a Monor SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Nem ilyen bemutatkozásra számítottam. Az első félidőben nagyon rossz felfogásban játszottunk, ráadásul védekezésben rengetek hibát követtünk el.
Edzői értékelés (NB III)
TÓTH LÁSZLÓ
Monor SE - Meton-FC Dabas (3:0)
Tóth László, NB III-as csapatunk újdonsült vezetőedzője a Monor SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:
“Nem ilyen bemutatkozásra számítottam. Az első félidőben nagyon rossz felfogásban játszottunk, ráadásul védekezésben rengetek hibát követtünk el. Ennek köszönhetően szinte lehetetlen helyzetbe hoztuk magunkat 35 perc alatt. A második játékrészben szerkezetet váltottam, ezáltal úgy gondolom, hogy feljavult a játékunk. Ebben a félidőben már láttam biztató dolgokat a jövőre nézve.
Pár napja vagyok a csapatnál, de bízom abban, hogy az elvégzett munkának hamarosan meg lesz a gyümölcse. Azt is látni kell, hogy sok munka vár még a csapatra, de bízom benne, hogy közösen kilábalunk ebből a gödörből, amelybe került a csapat.”
