

Fritz Attila, U15-ös korosztályunk vezetőedzője a Bugyi SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "A szombati napon Bugyin vendégeskedtünk, U15-ös csapatunknak ugyanis folytatódott a szezon, így végre ismét bajnoki tétmérkőzésen szerepelhettünk. Több szempontból is mondható, hogy komoly rangadót játszottunk.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U15)
Fritz Attila
Bugyi SE - Meton-FC Dabas U15 (0:5)
Fritz Attila, U15-ös korosztályunk vezetőedzője a Bugyi SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:
“A szombati napon Bugyin vendégeskedtünk, U15-ös csapatunknak ugyanis folytatódott a szezon, így végre ismét bajnoki tétmérkőzésen szerepelhettünk. Több szempontból is mondható, hogy komoly rangadót játszottunk.
Jól kezdtük a mérkőzést, jól beleálltak a srácok, magunkhoz vettük a kezdeményezést, mi irányítottuk az összecsapást. Ahogy jöttek a gólok, úgy lett sokkal tisztább, nyugodtabb a játékunk. Egy-két szituációt leszámítva, teljesen elégedett vagyok azzal, amit láttam, amit visszakaptam a mai mérkőzésen. Dicséret illeti a srácokat, szép munka volt!
Hajrá Dabas!”
Bajnoki mérkőzés – Bugyi SE Sporttelep
2023.03.04 (Szombat, 10:00)
Nagykáta SE – Meton-FC Dabas U15 0:5 (0:2)
Gól: Somodi M (28′), Gyúró L (35′), Csernák R (52′), Somodi M (74′), Somogyi G (76′)
