Vasárnap délután hazai pályán fogadtuk az NB III Keleti csoportjában szereplő Jászberényi FC csapatát. Ellenfelünk a bajnokságban a kiesés ellen küzd, a tabella 18. helyét foglalják el jelenleg.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Meton-FC Dabas - Jászberényi FC (0:0)

Gól nélküli döntetlen a bajnoki főpróbán

Vasárnap délután hazai pályán fogadtuk az NB III Keleti csoportjában szereplő Jászberényi FC csapatát. Ellenfelünk a bajnokságban a kiesés ellen küzd, a tabella 18. helyét foglalják el jelenleg.

Az egész mérkőzésre elmondható volt, hogy a mi akaratunk érvényesült, sokkal többet birtokoltuk a labdát, viszont óriási helyzetekben ez mégsem mutatkozott meg. Igyekeztünk becsülettel, sokat dolgoztak a srácok, de az utolsó passzokban rendszerint hiba csúszott. Biztató azonban, hogy a védelmünk jól zárt, gyakorlatilag nem volt helyzete a Jászberény csapatának.

A következő héten már bajnoki mérkőzésen lépünk majd pályára. Hazai közegben az Újpest FC II csapatát látjuk majd vendégül. Nagyon fontos lenne győzelemmel kezdeni és egyben folytatni a bajnokságot, mert akkor végre el tudnánk indulni egy olyan felfelé vezető úton, aminek a végén az FC Dabas ott zárhatja a bajnokságot, ahol valóban a helye lenne.

Hajrá Dabas!

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2023.02.05 (Vasárnap, 14:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
 
Meton-FC Dabas – Jászberényi FC 0:0 (0:0)
Gól: –

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK