



Az őszi NB III-as szezon utolsó mérkőzésére került sor Iváncsán. A házigazdák a tabella második pozíciójából várhatták a Dabas elleni összecsapásukat, így közel sem mi számítottunk a találkozó esélyesének.
HÍREK: FC DABAS (NB III)
Iváncsa KSE - Meton-FC Dabas (2:1)
Nem sok hiányzott a pontszerzéshez
Az őszi NB III-as szezon utolsó mérkőzésére került sor Iváncsán. A házigazdák a tabella második pozíciójából várhatták a Dabas elleni összecsapásukat, így közel sem mi számítottunk a találkozó esélyesének.
Ez a mérkőzés során nagyon gyorsan be is bizonyosodott, előbb egy szép támadás után megszerezték a vezetést a hazaiak a 3. percben (1:0), majd a 15. percben egy buta szabálytalanság után büntetőhöz jutottak, amelyet higgadtan értékesítettek (2:0). Az első negyed óraát követően tehát igen nehéz helyzetbe kerültünk a jó játékerőt képviselő Iváncsa ellen. Az első félidő sajnos nem rólunk szólt, nem igazán tudtunk veszélyes helyzeteket kialakítani.
A szünetben a szakmai stáb gondolt egy merészt és Forgácsot center pozícióba helyezte. Ez pedig igen jó húzásnak bizonyult. A második negyvenöt percre feljavult a játékunk, ebben a félidőben már kiegyenlített játékot láthatott a csípős hidegben kilátogató publikum. Több helyzetet is sikerült kialakítanunk, többször veszélyesen pattogott a labda az ellenfél kapujának előterében. A feljavult játékunk eredményeként egy szögletet követően a 77. percben Forgács helyezte a játékszert a kapuba (2:1). Maradt még 15 percünk az egyenlítésre. Több esetben is közel álltunk az egyenlítéshez, de sajnos ez már nem jött össze.
Vereséggel zártunk tehát az utolsó őszi bajnoki mérkőzésünket, azonban a második félidőre lehet majd építeni, ebből a 45 percből kell kiindulni és fejleszteni a csapatjátékot.
Hajrá Dabas!
