


Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője az Iváncsa KSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Amit egy mérkőzésen át lehet élni, azt át is éltük. Igazi hullámvasút volt ez a találkozó. Nagyon rosszul kezdtük a találkozót, gyorsan kétgólos hátrányba kerültünk.
Edzői értékelés (NB III)
FEHÉR ÁDÁM
Iváncsa KSE - Meton-FC Dabas (2:1)
Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője az Iváncsa KSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:
„Amit egy mérkőzésen át lehet élni, azt át is éltük. Igazi hullámvasút volt ez a találkozó. Nagyon rosszul kezdtük a találkozót, gyorsan kétgólos hátrányba kerültünk. Az első félidő gyakorlatilag nem rólunk szólt. A második játékrész kapcsán azonban nem tudom elmarasztalni a csapatot, mindenki dolgozott becsülettel, a játékunk is feljavult, viszont erőinkből csak a szépítésre futotta. Ha az mérkőzés elejét nem rontjuk el, akkor véleményem szerint szép eredménnyel zártuk volna ezt az összecsapást.
Hosszú volt ez a félév, az egész csapatra ráfér egy kis pihenés, hogy újult erővel tudjuk elkezdeni az alapozást.”
Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2022.11.27 (Vasárnap, 13:00)
Helyszín: Iváncsa, Károlyi István Sporttelep
Iváncsa KSE – Meton-FC Dabas 2:1 (2:0)
Gól: Valejjos D (4′), Kercsó B I (16′) ill. Forgács A (77′)
Meton-FC Dabas: Berta – Földes, Forgács, Sziklási, Kiss Á, Kiss K, Erős, Domokos, Szabó D, Lettner, Lux
Cserék: Czerula, Szabó, Csúri, Zsigmond, Dudás, Fritz, Ferenczy
Vezetőedző: Fehér Ádám
Stáb: Kemenes György, Takács Kornél, Márkus Richárd, Vasvári Zoltán
