
Az NB III-as összecsapást követően szombat délután 15 órától a Meton-FC Dabas II is lejátszotta utolsó hazai bajnoki mérkőzését. Kemenes György legénysége a múlt hétvégi 4:0-ás Albertirsai győzelmet követően bizakodva várhatta az utolsó előtti őszi fordulót. Ellenfelünk ezúttal a középmezőnyben elhelyezkedő Törökbálint csapata volt, tehát minden adott volt az esetleges újabb pontszerzéshez.
HÍREK: FC DABAS II
Meton-FC Dabas II - Törökbálint (2:1)
Újabb győzelem, ezúttal a Törökbálint ellen
Az NB III-as összecsapást követően szombat délután 15 órától a Meton-FC Dabas II is lejátszotta utolsó hazai bajnoki mérkőzését. Kemenes György legénysége a múlt hétvégi 4:0-ás Albertirsai győzelmet követően bizakodva várhatta az utolsó előtti őszi fordulót. Ellenfelünk ezúttal a középmezőnyben elhelyezkedő Törökbálint csapata volt, tehát minden adott volt az esetleges újabb pontszerzéshez.
Csapatunk ennek megfelelően kezdte az összecsapást. Danyis Attila 14. és Duhaj Ádám 26. percben szerzett találatainak köszönhetően szűk fél óra elteltével máris jelentős előny birtokába kerültünk (2:0). Feladatunk innentől már adott volt, meg kellett valahogy tartani a félig már a kezünkbe került három pontot. Sajnos örömünk nem lehetett teljesen felhőtlen, mivel a 67. percben a vendégek szépíteni tudtak (2:1), így az utolsó bő húsz percben még némi extra akarat és koncentráció kellett a csapattól, nehogy kicsússzon a győzelem a kezünkből. Szerencsére a fiúk tették a dolgukat becsülettel, küzdöttek, harcoltak, ahogy tudtak, ennek pedig végül meg is lett az eredménye, ugyanis több gól már nem esett, így végül 2:1 arányban sikerült megnyernünk az utolsó hazai bajnoki összecsapásunkat.
Jövő hétvégén a sereghajtó Százhalombatta otthonába utazunk, ahol két győzelemmel a tarsolyban nem is lehet más célunk, mint az újabb három pont megszerzése.
Hajrá Dabas!
