A múlt hétvégi szabadnapot követően a 18. fordulóban már ismét érdekelt lesz NB III-as első csapatunk, azonban a megszokott vasárnap helyett ezúttal szombaton lép pályára

BEHARANGOZÓ: NB III

Meton-FC Dabas - Bánk-Dalnoki LA

NB lll. Közép-csoport - 18. Forduló

A múlt hétvégi szabadnapot követően a 18. fordulóban már ismét érdekelt lesz NB III-as első csapatunk, azonban a megszokott vasárnap helyett ezúttal szombaton játssza majd le soron következő bajnoki mérkőzését Fehér Ádám legénysége.

Ellenfelünk ezúttal a 16. (még éppen nem kieső) helyen lévő Bánk-Dalnoki LA lesz, így az ESMTK elleni bravúros hazai győzelmet követően egy újabb valós pontszerzési lehetőség előtt állunk. A hazai pálya is segítségünkre lehet, valamint az is, hogy volt 2 hetünk a frissítésre, a taktikai elemek begyakorlására, így mindenképpen optimistán várhatjuk utolsó előtti idei tétmérkőzésünket.

Ahogy szokás, ezúttal is biztatjuk klubunk szimpatizánsait, hogy szombaton délután 13 órától a helyszínen segítsék jelenlétükkel NB III-as első csapatunkat.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: Meton-FC Dabas – Bánk-Dalnoki LA

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2022.11.19 (Szombat, 13:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK