
Vasárnap újabb fordulóval folytatódnak az NB III. Közép csoportjának küzdelmei. Ezúttal az egyik ősi riválisunkat, az ESMTK csapatát fogadjuk a hét utolsó napján 13 órától a Wellis Sportparkban. Sajnos az elmúlt hetek nem úgy sikerültek, ahogy azt szakvezetésünk elvárta volna,
BEHARANGOZÓ: NB III
Meton-FC Dabas - ESMTK
NB lll. Közép-csoport - 16. Forduló
Vasárnap újabb fordulóval folytatódnak az NB III. Közép csoportjának küzdelmei. Ezúttal az egyik ősi riválisunkat, az ESMTK csapatát fogadjuk a hét utolsó napján 13 órától a Wellis Sportparkban.
Sajnos az elmúlt hetek nem úgy sikerültek, ahogy azt szakvezetésünk elvárta volna, nem igazán jönnek a pontok, elég komoly hullámvölgybe került első csapatunk. Az ESMTK ellen azonban itt egy újabb javítási lehetőség, ahol nincs mese, ki kell szenvedni valahogy a győzelmet vagy legalább a döntetlent és a vele járó egy pontot. Természetesen könnyű dolgunk most sem lesz, ahogy a tabella alján elhelyezkedő Szolnoki MÁV FC ellen sem volt két fordulóval ezelőtt. Ősi riválisunk ráadásul jelenleg az igen előkelő harmadik helyről várhatja dabasi vendégjátékát, így egyértelműen komoly bravúrra lesz szükség, ha otthon szeretnénk tartani a maximálisan megszerezhető bajnoki pontokat.
Ami a múltat illeti, az előző szezonban egy helyezéssel ugyan megelőztük az ESMTK-t, azonban az egymás elleni összecsapásokon egy idegenbeli vereség (2:1) és egy hazai döntetlen (1:1) volt a mérlegünk, így nem volt túl fényes sem a múlt, sem pedig a jelenlegi helyzet. Ettől függetlenül ahogy azt csapatunk már többször is bizonyította, ebben a csoportban bárki ellen képes lehet jó eredményt elérni. Reméljük, ez a következő bravúr most hétvégén jön el és sikerül hazai közönségünket megörvendeztetni egy győzelemmel.
Az ESMTK jó szereplése következtében minden bizonnyal Pesterzsébetről is szép számmal érkeznek majd szimpatizánsok, így mindenképpen buzdítjuk a dabasi sportbarátokat is, hogy látogassanak ki minél többen vasárnap délután a Wellis Sportparkba, ugyanis ha valamikor, akkor most igazán nagy szükség lesz a csapat támogatására.
Hajrá Dabas!
Mérkőzés: Meton-FC Dabas – ESMTK
Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2022.11.06 (Vasárnap, 13:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
