Két hazai bajnoki mérkőzést követően ezúttal idegenben lép pályára NB III-as első keretünk. Játékosaink ezúttal Tolna megye felé veszik az irányt és vasárnap 13 órától a Szekszárdi UFC-vel mérik majd össze jelenlegi tudásukat.

BEHARANGOZÓ: NB III

Szekszárdi UFC - Meton-FC Dabas

NB lll. Közép-csoport - 15. Forduló

Két hazai bajnoki mérkőzést követően ezúttal idegenben lép pályára NB III-as első keretünk. Játékosaink ezúttal Tolna megye felé veszik az irányt és vasárnap délután 13 órától a Szekszárdi UFC-vel mérik majd össze jelenlegi tudásukat.

Az elmúlt hetek sikertelenségeit követően az elmúlt fordulóban már végre ismét bajnoki pontnak örvendhettünk, így most hétvégére sem lehet más célunk és kívánságunk, mint ismét ponttal vagy inkább pontokkal távozni a tabella 8. helyét elfoglaló vendéglátónk otthonából.

Az előző szezonban 2:1 arányú vereséggel zártuk szekszárdi túránkat, majd tavasszal már szerencsére 3:2 arányban sikerült diadalmaskodnunk hazai közönségünk előtt. Reméljük, most sikeresebbek leszünk az őszi idegenbeli fellépésen, mint tettük azt 2021. szeptember 11-én. Szükségünk is lenne egy újabb jó eredményre és a vele járó pontra, vagy pontokra, mert az előző hetek sajnos közel sem úgy alakultak, ahogy azt elterveztük a szezon elején. A múlt hétvégi, Szolnoki MÁV FC elleni pontszerzés azonban már reméljük egy új, sikeresebb széria első állomása volt.

A hétvégi összecsapás a Szekszárdi Városi Sport és Szabadidőközpontban kerül megrendezésre vasárnap délután 13 órától.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: Szekszárdi UFC – Meton-FC Dabas

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2022.10.30 (Vasárnap, 13:00)
Helyszín: Szekszárdi Városi Sport és Szabadidőközpont

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK