

Kicska Tamás, az U9-es csapat vezetőedzője a hétvégi Kölyökliga mérkőzéseket követően az alábbi értékelést közölte: "A Jászfényszaru VSE ellen már az első félidőben lényegében el is dőlt a mérkőzés. A párharcokba ugyan belementünk
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U9)
Kicska Tamás
Kölyökliga (U9)
Kicska Tamás, az U9-es csapat vezetőedzője a hétvégi Kölyökliga mérkőzéseket követően az alábbi értékelést közölte:
„A Jászfényszaru VSE ellen már az első félidőben lényegében el is dőlt a mérkőzés. A párharcokba ugyan belementünk, de valahogy mindig alul maradunk. Rengeteg pontatlanság jellemezte játékunkat. Amikor passzolni kellett volna, labdát vezettünk, amikor labdát kellett volna vezetni, akkor meg elrugdostuk. Sajnos nem sok jót láttam ebben a félidőben (5:0). A második félidőben konkrétan 180 fokos fordulat következett be és lényegében 2:0 arányban megnyertük ezt a játékrészt. Szép gólokat rúgtunk, a játék is végre jól nézett ki, de az első félidei játék mégis rányomta a bélyegét az összecsapásra.
A Barca Academy elleni összecsapás számomra meglepő volt, ugyanis papíron az utolsó helyzettel játszottunk. Ezen a meccsen még jobban kijöttek a hibáink, főleg ami az emberfogast illeti. Amíg kényelmesen sétálgatunk visszafelé és saját magunkat rakjuk deficitbe, addig nehéz lesz jó eredményt elérni.
Összességében, véget ért a Kölyökliga ebben a félévben. Reális helyen vagyunk, az alsóházban folytatjuk majd tavasszal. Remélhetőleg addig sokkal jobbak leszünk minden téren.
Hajrá Dabas!”