Vasárnap délelőtt Kecskeméten vendégszerepeltünk. Érdekességként mindenképpen meg kell említenünk, hogy az NB I-es szezon eddigi legnagyobb meglepetését szállító csapatának, a közelmúltban a Ferencvárost és az Újpestet is két vállra fektető Kecskeméti TE-nek a kispadján két korábbi szakvezetőnk ül. Korábbi vezetőedzőnk, Szabó István és szintén egykori asszisztens edzőnk Kerekes Barna egyaránt tiszteletét tette a vasárnap délelőtti KTE – Dabas NB III-as bajnoki mérkőzésen.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Kecskeméti TE II - Meton-FC Dabas (3:0)

A kiállítás döntőnek bizonyult

Vasárnap délelőtt Kecskeméten vendégszerepeltünk. Érdekességként mindenképpen meg kell említenünk, hogy az NB I-es szezon eddigi legnagyobb meglepetését szállító csapatának, a közelmúltban a Ferencvárost és az Újpestet is két vállra fektető Kecskeméti TE-nek a kispadján két korábbi szakvezetőnk ül. Korábbi vezetőedzőnk, Szabó István és szintén egykori asszisztens edzőnk Kerekes Barna egyaránt tiszteletét tette a vasárnap délelőtti KTE – Dabas NB III-as bajnoki mérkőzésen.

A Kecskeméti TE II ellen joggal voltunk bizakodók, ugyanis a forduló előtt a tabellán csak a 15. helyezést foglalták el. Rögtön az összecsapás elején majdnem hátrányba kerültünk. Egy eladott labdát szereztek meg a hazaiak, játékosuk jól vette észre, hogy Czerula kapusunk kint áll a kapuból, mintegy 50 méterről tüzelt a kapunkra, szerencsére a kapufáról kifelé vágódott a játékszer. Ezután mezőnyben gyűrték egymást a felek, mígnem a találkozó 28. percében Erős egy indokolatlan szabálytalanságot követett el, amiért a játékvezető piros lappal büntette játékosunkat. Nehéz helyzetbe és emberhátrányba kerültünk. Sajnos ezután nagyon gyorsan megszerezték a vezetést a hazaiak, a mérkőzés 35. percében egy szöglet utáni fejesgóllal (1:0).

Félidőben tehát minimális hátrányban voltunk, viszont nagyon nehéz 45 percre számíthattunk a kiállítás miatt. A szakvezetés a félidőben három poszton is változtatott, bízva a jobb eredmény elérésében. Sajnos a második játékrészre a védekezésünk kicsit szétesett és a támadásainkban sem volt megfelelő átütőerő. A mérkőzés 68. percében előbb megduplázta, majd a 78. percben meg is triplázta előnyét a hazai csapat (3:0).

A mai napon nem sajnos túl sok babér nem termet számunkra. A KTE II megérdemelten tarotta otthon mindhárom bajnoki pontot. Az elkerülhető és egyben fegyelmezetlen kiállítás sajnos nagyban befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.

Folytatás sem ígérkezik könnyednek, ugyanis a jelenlegi listavezető Hódmezővásárhelyi FC érkezik majd a Wellis Sportparkba jövő vasárnap.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2022.10.09 (Vasárnap, 11:00)
Helyszín: Kecskemét, Műkertvárosi Sportcentrum
 
Kecskeméti TE II – Meton-FC Dabas 3:0 (1:0)

Gól: Szamosi Cs (33′), Győri B (66′), Győri B (78′) ill. –

Kiállítás: – ill. Erős R (28′)
 
Meton-FC Dabas: Czerula – Földes, Sziklási, Fritz, Erős, Kiss K, Domokos, Kókai, Tóth, Lettner, Forgács
Cserék: Balogh, Krajcsó, Pável, Benkő, Csúri, Lux, Karcag, Berta, Ferenczy
Stáb: Fehér Ádám, Kemenes György, Takács Kornél

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK