



Ledő László, U16-os csapatunk vezetőedzője a Fővárosi Vízművek SK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: “Csütörtökön egy elhalasztott bajnoki mérkőzést pótolt az U16-os csapat. A Fővárosi Vízművek csapatához látogattunk.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U16)
Ledő László
Fővárosi Vízművek SK - Meton-FC Dabas U16 (2:4)
Ledő László, U16-os csapatunk vezetőedzője a Fővárosi Vízművek SK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:
“Csütörtökön egy elhalasztott bajnoki mérkőzést pótolt az U16-os csapat. A Fővárosi Vízművek csapatához látogattunk. A héten az első edzésünkön beszélgettünk a fiúkkal, mert nem nagyon kezdtük jól a bajnokságot. Hasznos volt, mert a mai összecsapáson már egy új csapatott láttam a pályán.
Jól kezdtük a mérkőzést, nyomás alá helyeztük a hazai csapatot. Egy kontrából azonban ellenfelünk mégis megszerezte a vezetést. A srácok szerencsére nem estek pánikba, továbbra is jól játszottunk, helyzeteket dolgoztunk ki, de vagy a kapus védett, vagy nem találtuk el a kaput. Egy szép akció révén aztán Tóth Tamás egyenlített. A félidőben biztattam a srácokat, hogy ezt a mérkőzést meg lehet nyerni, csak pontosabban használjuk ki a helyzeteinket. Kemencei Milán egy átlövésből meg is szerezte a vezetést. Bebiztosíthattuk volna a győzelmet, de sajnos a hazai csapat kiegyenlített. A mai napon azonban azt láttam a srácokon, hogy nem lehet más eredmény, csak a győzelem. Milán egy szabadrúgásból ismét növelte az előnyünket, és csapatunk negyedik, önmaga harmadik gólját szerezve bebiztosította a három pontot!
Gratulálok srácok, mert a mai fegyelmezett játék, akarat, csapategység eredményre vezetett. Remélem, ráléptünk egy új útra a csapattal!
Hajrá Dabas!“