

Szombat délután a Ráckeve VAFC látogatott kettes csapatunk otthonába, a Wellis Sportparkba. Kemenes György legénysége három pontszerzés nélkül végződő bajnoki összecsapást követően végre győzelmet ünnepelhetett.
HÍREK: FC DABAS II
Meton-FC Dabas II - Ráckeve VAFC (4:1)
Megszereztük első győzelmünket
Szombat délután a Ráckeve VAFC látogatott kettes csapatunk otthonába, a Wellis Sportparkba. Kemenes György legénysége három pontszerzés nélkül végződő bajnoki összecsapást követően az elmúlt fordulóban az Alsónémedi otthonából már egy ponttal térhetett haza, most pedig a Ráckeve ellen, hazai közegben már mindhárom pontot sikerült bezsebelnie.
Jól kezdtük az összecsapást, mivel Farkas Csaba révén már a 16. percben sikerült megszereznünk a vezetést (1:0) és ezt az előnyt majdnem a félidő végéig meg is tudtuk tartani. A 43. percben sajnos a vendégeknek lélektanilag igen jókor sikerült kiegyenlíteniük (1:1), azonban, hogy mégse kelljen keserű szájízzel szünetre vonulnunk, Csúri Dájmond góljával gyorsan visszaállítottuk minimális előnyünket (2:1), így mégis optimistán várhattuk a második játékrész kezdetét.
A folytatásban főképp mezőnyharcot lehetett látni, azonban a 73. percben ismét megzörrent a háló. Egy jogosan megítélt büntetőt Ordasi Józsefnek sikerült értékesítenie (3:1), aminek következtében már igen magabiztos előny birtokában kanyarodhattunk rá az utolsó 15 percre. A Ráckeve természetesen még ekkor sem adta fel, azonban a cserekként pályára lépő Rutterschmid Kristóf 74. percben szerzett találata már végképp szertefoszlatta a maradék ráckevei reményt is (4:1). Mivel a hármas sípszóig több találat már nem esett, így végül igen magabiztos győzelemmel zártuk ötödik bajnoki mérkőzésünket.
A sikertelen szezonrajtot követően az elmúlt két fordulóban szerzett négy pont már egyértelműen előrelépést mutat. Szépen lassan csak kezdünk felzárkózni a középmezőnybe. Reméljük, nem törik meg a lendület és a következő fordulóban a Ráckevéhez hasonlóan szintén alsóházi Üllő SE ellen idegenben is bizonyítani tudjuk, hogy közel sem itt van a helyünk a Megye II-es tabellán.
Hajrá Dabas!