Szombat délután lejátszotta harmadik bajnoki mérkőzését a Meton-FC Dabas II. Kemenes György csapata ezúttal a Diósdi TC csapatát látta vendégül. Soros ellenfelünk az előző szezonban a Megye II. osztály Nyugati csoportjába kapott besorolást és ha már ott volt, toronymagasan meg is nyerte. Úgy fest, a 2022/2023-as szezonra is átmentették formájukat, mivel az  első két fordulót magabiztosan, két győzelemmel abszolválták.

HÍREK: FC DABAS II

Meton-FC Dabas II - Diósdi TC (1:4)

A Diósd ellen sem sikerült a pontszerzés

Szombat délután lejátszotta harmadik bajnoki mérkőzését a Meton-FC Dabas II. Kemenes György csapata ezúttal a Diósdi TC csapatát látta vendégül.

Soros ellenfelünk az előző szezonban a Megye II. osztály Nyugati csoportjába kapott besorolást és ha már ott volt, toronymagasan meg is nyerte. Úgy fest, a 2022/2023-as szezonra is átmentették formájukat, mivel az  első két fordulót magabiztosan, két győzelemmel abszolválták.

Kettes csapatunk ezzel szemben az előző két fordulóban 1-1 cserével volt kénytelen lejátszani az Örkény és Péteri elleni összecsapását és ennek sajnos meg is lett az eredménye, mivel nem sikerült egyetlen pontot sem szereznünk.

A Diósd elleni összecsapásra már felgyógyultak a betegek, illetőleg az NB III-as keretből is becsatlakozott pár játékos, így bizakodva várhattuk a szombat délutáni összecsapást.

Bizakodásunk azonban szűk húsz percig tarthatott csupán, ugyanis a Diósd rutinos nagy öregje, a 40 éves Páles Tamás a 19. percben vezetéshez juttatta csapatát (0:1). Csapatunk természetesen mindent megtett az egalizálás érdekében, azonban az első játékrészben több találat már nem esett, így minimális hátránnyal vonulhattunk a félidei megbeszélésre.

Szinte még el sem kezdődött a második félidő, az egyenlítésbe vetett hitünk elég hamar szerte is foszlott, mivel az 50. percben Páles Tamás megszerezte saját és csapata második találatát (0:2), amivel igen-igen nehéz helyzetbe sodródtunk. Ferenczy Donát 56. percben szerzett találatának köszönhetően azonban gyorsan visszatértünk a mérkőzésbe (1:2), azonban többre már nem futotta az erőnkből. A Diósdi TC is észbe kapott, előbb a 70. majd a találkozó zárásaként a 91. percben is sikerült betalálnia, így az eredményt tekintve sima győzelmet aratott Dabason.

Folytatás jövő vasárnap az Alsónémedi SE otthonában, ahol reméljük végre sikerül megszerezni első pontjainkat és elindulhatunk végre felfelé a tabellán.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés (Megye II)
Időpont: 2022.09.03 (Szombat, 16:30)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
 
Meton-FC Dabas II – Diósdi TC 1:4 (0:1)
Gól: Ferenczy D (56′) ill. Páles T (19′), Páles T (50′), Zana D (70′), Waller A E (91′)
 
Meton-FC Dabas II: Balogh – Danyis, Pável, Zsíros, Csúri, Kicska, Ferenczy, Molnár, Farkas Cs, Farkas Zs, Rutterschmid
Cserék: Benkő, Petrányi, Duhaj, Venicz, Berkes, Incze, Farkas B

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK