
Vasárnap délelőtt megkezdte bajnoki szereplését a Meton-FC Dabas II is. Kemenes György legénységét betegségek és egyéb problémák is hátráltatták, így már annak is örülnünk kellett, hogy egyáltalán ki tudunk állni az Örkény elleni összecsapásra.
HÍREK: FC DABAS II
Meton-FC Dabas II - ÖRKÉNY SE (0:2)
Az Örkény ezúttal jobbnak bizonyult
Vasárnap délelőtt megkezdte bajnoki szereplését a Meton-FC Dabas II is. Kemenes György legénységét betegségek és egyéb problémák is hátráltatták, így már annak is örülnünk kellett, hogy egyáltalán ki tudunk állni az Örkény elleni összecsapásra.
Első ellenfelünk az az Örkény SE volt, aki az elmúlt szezonban óriási harcot vívott a Bugyi SE-vel a bajnoki címért, így egyértelmű volt, hogy a hétvégi összecsapásnak is ők lesznek az esélyesei. Ettől függetlenül játékosaink természetesen közel sem felemelt kézzel léptek pályára, és egészen a 40. perc környékéig sikerült is tartaniuk magukat. Sajnos a 41. percben aztán Szeibert góljával megszerezte az Örkény a vezetést (0:1), így minimális hátránnyal voltunk kénytelenek a félidei pihenőre vonulni.
A folytatásban ugyan próbáltunk mindent elkövetni az egyenlítés érdekében, azonban a rövid kispad nem könnyítette meg a dolgunkat. Az 57. percben ráadásul az ex-dabasi Ubornyák József is bevette kapunkat, ezzel pedig lényegében el is süllyedt a hajónk. Mivel a hátralevő időben több találat már nem született, így végül nagy sajnálatunkra 2:0 arányú vereséggel indítottuk a bajnoki szezont.
Reméljük a következő fordulóban már bővebb kerettel gazdálkodhat majd Kemenes György vezetőedzőnk és akkor a Péteri KSK otthonában még akár meglepetést is okozhatunk a 2. forduló szombati játéknapján.
Hajrá Dabas!