
Fritz Attila, a Meton-FC Dabas U15-ös korosztályának vezetőedzője a pénteki felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "Pénteken lejátszotta első felkészülési mérkőzését U15-ös csapatunk. Az ESMTK látott minket vendégül. 4×20 perc volt a mérkőzés, melynek az eredménye 1:0 lett a javunkra.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U15)
Fritz Attila
Felkészülési mérkőzés
Fritz Attila, a Meton-FC Dabas U15-ös korosztályának vezetőedzője a pénteki felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:
„Pénteken lejátszotta első felkészülési mérkőzését U15-ös csapatunk. Az ESMTK látott minket vendégül. 4×20 perc volt a mérkőzés, melynek az eredménye 1:0 lett a javunkra. Úgy gondolom, hogy nagyobb arányú is lehetett volna a győzelmünk, de természetesen nem az eredmény a fontos, hanem az, amit a pályán láttam. Nagy örömömre sok mindent visszakaptam a srácoktól. Egy két szituációt leszámítva végig kontrolláltuk a mérkőzést. Sok szép támadásunk volt, védekezésünk is rendben volt. A gyerekek nagyon jól beleálltak a mérkőzésbe, tényleg csak is dicsérni tudom őket. Természetesen van még min dolgoznunk, de így elsőre elégedett vagyok a pályán látottakkal.
Hajrá Dabas!”