



Ledő László, az FC Dabas U13-as és U14-es csapatának vezetőedzője a közös évzárót követően az alábbi értékelést adta: “A szerdai napon az U13/14-es csapat évzárót tartott a Wellis Sportparkban.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U13/U14)
Ledő László
Évzáró - Wellis Sportpark
Ledő László, az FC Dabas U13-as és U14-es csapatának vezetőedzője a közös évzárót követően az alábbi értékelést adta:
“A szerdai napon az U13/14-es csapat évzárót tartott a Wellis Sportparkban. Az eseményre a gyerekek mellett nagyon sok szülő is eljött. Az évértékelés mellett a korosztályos csapatunk legjobbjait díjaztuk, a végén pedig egy kis pizza parti volt terítéken, amit köszönünk Pacsirta Józsefnek, a szülőknek pedig a palacsintát és a süteményeket.
A csapatok évértékelőjét egy külön leírásban fogom megejteni, de annyit elárulhatok, hogy mindkét korosztályunkban gyerekeink ebben az évben nagyon sokat fejlődtek, egyéni és csapat szinten egyaránt.
Meg szeretném köszönni Fritz Attila, Márton Dávid és Vasvári Zoltán edző kollégáimnak is az egész éves segítséget! Emellett köszönet illeti a szülőket a sok segítségért, nélkülük nem ment volna ez ilyen simán.
Továbbá meg szeretnénk köszönni a mindenkinek, aki ebben az évben segítette a gyerekek és a mi munkánkat az FC Dabasnál.
A 2021/22-es idény legtöbbet fejlődött játékosai
2010-es születésűek:
– Major Bence
– Mihucz Simon
2009-es születésűek:
– Somogyi Gergő
2008-as születésűek:
– Munkácsi Zsolt
2021/22-es év játékosai
2010-es születésűek:
– Vízer Szabolcs
2009-es születésűek:
– Janicsák Olivér
2008-as születésűek:
– Pacsirta Zétény
GRATULÁLUNK SRÁCOK!
Zéti egyben búcsúajándékkal zárta az évet mert, a következő szezontól Kecskeméti TE csapatához igazol. Sok sikert kívánunk a csapat és az egyesület nevében.
Mindenkinek kellemes nyarat és pihenést kívánunk!
Hajrá Dabas!”
A torna végeredménye:
1. Kastélydomb FC
2. Bugyi SE
3. FC Dabas
4. Táborfalva