Ledő László, az FC Dabas U13-as csapatának vezetőedzője a szlovákiai Ragyolcban megrendezésre került utánpótlás tornát követően az alábbi értékelést adta: “A szombati napon az U13-as csapattal a szlovákiai Ragyolcra látogattunk egy utánpótlás labdarúgó tornára. A hazai csapat mellett az FC Szenokrád és Grund FC csapataival találkoztunk.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U13)

Ledő László

Utánpótlás torna (U13) - Ragyolc

Ledő László, az FC Dabas U13-as csapatának vezetőedzője a szlovákiai Ragyolcban megrendezésre került utánpótlás tornát követően az alábbi értékelést adta:

A szombati napon az U13-as csapattal a szlovákiai Ragyolcra látogattunk egy utánpótlás labdarúgó tornára. A hazai csapat mellett az FC Szenokrád és Grund FC csapataival találkoztunk.

Reggel hatkor indultunk és ráadásul az időjárás sem nézett ki túl jól. Egy kicsi településre érkeztünk, ahol egy szép pálya várt minket. A vendéglátók mindent megtettek azért, hogy a torna napján mindenki jól érezze magát, és a gyerekek csak a focira koncentráljanak.

Az első mérkőzést a Ragyolc csapatával játszottuk. Az összecsapás elején még lehetett látni, hogy korán indult a csapat. Hiába játszottunk mezőfölényben, kapura nem voltunk veszélyesek. A gól nélküli (0:0) végeredmény után jöhettek a büntetők, amit 2:1 arányban megnyertünk. A második mérkőzésen a Grund csapatával játszottunk. Két hibánkat ellenfelünk kihasználta, és így végig futnunk kellett az eredmény után. Mindent megpróbáltak a srácok, de nagyon pontatlanul játszottunk, nem is lehetett más a vége, mint vereség (0:3). Az utolsó mérkőzésen ki-ki meccset játszottunk szlovák ellenfelünkkel. A mérkőzés elején egy szép akció után megszereztük a vezetést. Nagy küzdelem volt a pályán. Ellenfelünk próbált nagy nyomást helyezni ránk, de védekezésünk stabil volt, és kapusunk is jól védett.

Kontráinkból eldönthettük volna a mérkőzést, de nem sikerült értékesíteni őket, így 1:0 lett a vége, ami a mai napon a 2. helyhez volt elegendő.

Janicsák Olivér elhozta a legjobb kapus címet. Gratulálok a csapatnak és Olivérnek a mai napon! Köszönjük azoknak a szülőknek, akik elkísérték a csapatot, és Kemenes Gyurinak is a segítséget! Reméljük, visszatérünk még ide, mert egy nagyon színpatikus hazai csapatot, vezetőket, és szülőket ismertünk meg ebben a kis szlovák faluban!

Hajrá Dabas!”

A Torna végeredménye:

1. Grund FC
2. FC Dabas
3. Ragyólc
4. FC Szenokrád

Legjobb kapus: Janicsák Olivér

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK