Elérkeztünk a 2021/2022-es bajnoki szezon végéhez. Egyetlen forduló maradt már csupán hátra az NB III közép csoportban. Vasárnap délután, hazai pályán az első osztályból frissen búcsúzó MTK Budapest FC második csapatát látjuk vendégül.

BEHARANGOZÓ: NB III

FC Dabas - MTK Budapest FC II

NB lll. Közép-csoport - 38. Forduló

Elérkeztünk a 2021/2022-es bajnoki szezon végéhez. Egyetlen forduló maradt már csupán hátra az NB III közép csoportban. Vasárnap délután, hazai pályán az első osztályból frissen búcsúzó MTK Budapest FC második csapatát látjuk vendégül.

Az őszi mérkőzésen az a megtiszteltetés érhette egyesületünket, hogy az NB III-as összecsapást nem máshol, mint az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játszhattuk le az MTK II ellen. A körülmények azonban ahelyett, hogy feldobták volna játékosainkat, inkább néiképp bénítólag hatottak. Sima 3:0 arányú vereséget szenvedtünk, amire azért kevesen számítottunk.

Lesz miért tehát törleszteni most vasárnap a Wellis Sportparkban, ahol ráadásul utolsó mérkőzés lévén nem csupán a revansért, hanem még a megfelelő szezonzárásért, és a dabasi publikumtól való szép búcsúzásért is küzdhetünk.

Ami a tabellán való végleges helyezésünket illeti, győzelem és némi szerencse esetén két pozíciót javítva, még a 11. helyezés elérése sem hiú ábránd, vereség (és Szekszárd győzelem) esetén azonban akár még a 14. helyezésre való visszacsúszás is benne van a pakliban.

A múlt heti Iváncsa elleni bravúros idegenbeli győzelmet követően azonban reméljük, hogy a záró fordulóban is pontokkal tudunk gazdagodni és akkor némiképp pozitív szájízzel zárhatjuk ezt a viszontagságokkal teli 2021/2022-es bajnoki szezont.

Biztatjuk tehát kedves szurkolóinkat, hogy vasárnap délután látogassanak ki a Wellis Sportparkba és buzdítsák kedvenc csapatunkat az MTK II elleni bajnoki összecsapáson is.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: FC Dabas – MTK Budapest FC II

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2022.05.29 (Vasárnap, 17:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK