Vasárnap délután napsütéses időben léphettünk pályára Monoron. A találkozó előtt a két csapat a tabella középső régiójában tanyázott. Ennek fényében, valamint, hogy Fehér Ádám télen pont Monorról tette át székhelyét Dabasra, érdekes mérkőzésre volt kilátás.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Monor SE - FC Dabas (4:0)

Fájó vereséget szenvedtünk Monoron

Vasárnap délután napsütéses időben léphettünk pályára Monoron. A találkozó előtt a két csapat a tabella középső régiójában tanyázott. Ennek fényében, valamint, hogy Fehér Ádám télen pont Monorról tette át székhelyét Dabasra, érdekes mérkőzésre volt kilátás.

Az első félidőben a játékosok a mezőnyben gyűrték egymást. Kevés helyzetet sikerült kialakítani a kapuk előtt. Az első nagy lehetőség előttünk adódott, Földes ziccerét azonban az ellenfél kapusa bravúrral hárította. A mérkőzés 43. percében a hazai csapat aztán megszerezte a vezetést. Egy oldalról belőtt labdára érkezett az ellenfél támadója a legjobb ütemben és helyezett a kapunkba. (1:0)

A második félidőt sokkal jobban kezdtük el, mint az elsőt. Játékunkat és akaratunkat érvényesíteni tudtuk, sorra dolgoztuk ki a lehetőségeket és helyzeteket, viszont a kapuba nem sikerült bejuttatnunk a játékszert. Teljesen váratlanul az 58. percben egy pontrúgást rosszul reagáltunk le, a Monor pedig köszönte szépen a lehetőséget és a kapunkba juttatta a labdát. (2:0) Ezután ismét magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, de nem volt bennünk átütőerő, hogy visszajöjjünk a mérkőzésbe. A 88. percben pedig végleg eldőlt a mérkőzés (3:0), rá egy percre, még sokkhatás alatt levő csapatunk pedig megkapta a kegyelemdöfést is (4:0).

Nagyon nehéz egy ilyen mérkőzés után bármit is mondani, ugyanis nem volt akkora különbség a mérkőzésben, mint amennyit a végeredmény mutat.

Ez viszont már a múlt, dolgozni kell tovább. Épp ezért szép játék a futball, mert egy pár nap múlva ismét ott van az esély a bizonyításra. Hazai pályán a Budapest Honvéd FC II csapatát fogadjuk majd vasárnap, ahol szükség lesz a biztatásra, reméljük minél többen kilátogatnak majd arra az igen fontos bajnoki mérkőzésre.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2022.03.27. (Vasárnap, 16:00)
Helyszín: Monor, Balassi Bálint utcai Stadion
 
Monor SE – FC Dabas 4:0 (1:0)
Gól:  Hulicsár M (42′), Markos M (58′), Markos M (88′), Haragos V (89′) ill. –
 
FC Dabas: Hermány – Kiss, Márton, Dudás, Forgács, Földes, Erős, Domokos, Hatvani, Lévai, Puskás
Cserék: Berta, Csomós, Németh, Fritz, Bebők, Kovács, Molnár

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK