Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Monor SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Nagyon nehéz egy ilyen mérkőzés után higgadtan nyilatkozni. Szerettünk volna győzelemmel lejönni a pályáról, sajnos ez a mérkőzés azonban nem így sült el.

Edzői értékelés (NB III)

FEHÉR ÁDÁM

Monor SE - FC Dabas (4:0)

Fehér Ádám, NB III-as csapatunk vezetőedzője a Monor SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

“Nagyon nehéz egy ilyen mérkőzés után higgadtan nyilatkozni. Szerettünk volna győzelemmel lejönni a pályáról, sajnos ez a mérkőzés azonban nem így sült el. Semmi jele nem volt annak a héten, illetve a mérkőzésen sem, hogy ilyen vereségbe szaladunk bele. Az első félidőben egy-egy komoly lehetőség alakult ki a kapuk előtt, annyi különbséggel, hogy mi kihagytuk, az ellenfél pedig belőtte a helyzetet. A második játékrész elejét jól kezdtük, benne volt a levegőben az egyenlítés. Sajnos ezután sorra követtük el az egyéni hibákat, amelyekért a hazai csapat könyörtelenül megbüntetett minket. Nagyon fájó vereséget szenvedtünk el a bajnokság a 27. fordulójában. Dolgozunk tovább, most kell igazán megmutatnunk, hogy ebben a csapatban több van, mint ami ezen a mérkőzésen látható volt. Továbbra is bízom a srácokban és bízom benne, hogy ez csak egy kisiklás volt.”

Esemény: Bajnoki mérkőzés (NB III)
Időpont: 2022.03.27. (Vasárnap, 16:00)
Helyszín: Monor, Balassi Bálint utcai Stadion
 
Monor SE – FC Dabas 4:0 (1:0)
Gól: Hulicsár M (42′), Markos M (58′), Markos M (88′), Haragos V (89′) ill. –
 
FC Dabas: Hermány – Kiss, Márton, Dudás, Forgács, Földes, Erős, Domokos, Hatvani, Lévai, Puskás
Cserék: Berta, Csomós, Németh, Fritz, Bebők, Kovács, Molnár

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK