

Ledő László, az FC Dabas U13-as csapatának vezetőedzője a hétvégi Bugyi SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: “Szombaton megkezdte az U13-as csapatunk is a tavaszi bajnoki szezont. Bugyi csapatát fogadtuk.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U13)
Ledő László
FC Dabas U13 - Bugyi SE (11:2)
Ledő László, az FC Dabas U13-as csapatának vezetőedzője a hétvégi Bugyi SE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:
“Szombaton megkezdte az U13-as csapatunk is a tavaszi bajnoki szezont. Bugyi csapatát fogadtuk. Keretünkben még mindig sok a beteg és az U14-es keretbe is sok feljátszónk van, így nem voltunk könnyű helyzetben. Szűkös a fiatal (2010-ben született játékosokból álló) keretünk, de a fiatalok így is mindent megtettek azért, hogy a mérkőzésen azt a játékot lássam, amit gyakorlunk edzéseken.
Nem indult simán a mérkőzés. Pontatlanok voltunk, a pálya talaja is megnehezítette a dolgunkat, mivel még nem edzettünk füvön. A védekezésünk laza volt, sok olyan szituációt alakítottunk ki, amiből rosszul jöttünk ki. A szünetben aztán átbeszéltük, hogy mit is kellene tennünk, hogy gördülékenyebb legyen a játékunk. Pozitívum, hogy váltani tudtak a srácok, így végül magabiztos győzelmet arattunk.
Gratulálok srácok! Hajrá Dabas!“