Ledő László, az FC Dabas U14-es korosztályának edzője az Orosháza elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "U14-es fiataljaink az Orosháza csapatát látták vendégül vasárnap délelőtt. Sajnos a héten sok betegünk volt, de akik itt voltak a mai napon, azok mindent megtettek azért, hogy jó egy mérkőzést játszhassunk.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U14)

LEDŐ LÁSZLÓ

FC Dabas U14 - OMTK-ULE 1913 (1:1)

Ledő László, az FC Dabas U14-es korosztályának edzője az Orosháza elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:

U14-es fiataljaink az Orosháza csapatát látták vendégül vasárnap délelőtt. Sajnos a héten sok betegünk volt, de akik itt voltak a mai napon, azok mindent megtettek azért, hogy jó egy mérkőzést játszhassunk.

Jól kezdtük a mérkőzést, labdabiztosak voltunk és a védekezésünk is rendben volt. Meg is lett ennek az eredménye, mert egy szép labdakihozatal után, Jozic gyönyörű labdával ugratta ki Janicsákot, aki az átvétel után a kapus mellett a kapuba passzolt (1:0).Ezt követően mezőnyben folyt a játék, mi próbáltunk labdát tartani, míg ellenfelünk hosszú indításokkal veszélyeztetett. Petrányi Marci két bravúrt is bemutatott még az első félidőben, így az eredmény nem változott.

A második játékrész elején egy kicsit beszorultunk, de mégis előttünk adódott gólszerzési lehetőség, az azonban sajnos kimaradt. A vendégek egy kicsit elkezdték az erőfölényüket kihasználni, amit a játékvezető néha el is nézett. Ebben az időszakban védekezésünk ugyan rendben volt, de sok pontatlan labdánk volt.

Sajnos folytatódott a pech széria, Volentér Laci jobb térde megint leragadt és sajnos nem is tudta folytatni a mérkőzést. Jobbulást Laca, várunk vissza!

De nehogy megnyugodjunk, jött a következő pofon. Emberhátrányba kerültünk egy vétlen szituáció miatt. Az utolsó 20 percben hősiesen próbáltak védekezni, küzdeni a srácok és emellett néha még kontrára is futotta. De ilyen az élet, az utolsó percben ellenfelünk egyenlíteni tudott, meg kell említeni azt is, hogy nem érdemtelenül.

Összességében büszke vagyok a srácokra, mert ma nagyon jól játszottak és küzdöttek egymásért is! Gratulálok Vizer Szabinak és Farkas Péternek, akik 2010-es születésű játékosaink és első U14-es bajnoki mérkőzésükön nagyszerűen játszottak.

Hajrá Dabas!”

2021.10.09 (szombat, 11:00)
FC Dabas U14 – OMTK-ULE 1913 1:1 (1:0)
Gól: Janicsák J  O (20′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK