Vasárnap délután egy jól előkészített pályán, kitűnő futballidő mellett vonulhattunk pályára a Ferencvárosi TC II ellen. Izgalmasan kezdődött a mérkőzés, mindkét kapu többször is veszélyben forgott.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

FC Dabas - FTC II (3:3)

Gólgazdag mérkőzés és döntetlen az FTC II ellen

Vasárnap délután egy jól előkészített pályán, kitűnő futballidő mellett vonulhattunk pályára a Ferencvárosi TC II ellen. Izgalmasan kezdődött a mérkőzés, mindkét kapu többször is veszélyben forgott. A mérkőzés 11. percében egy szögletet követően Kovács Péter emelkedett a legmagasabbra és bólintott a kapuba (1:0). Az öröm azonban nem tarthatott sokáig, hiszen szinte a középkezdés után azonnal gólt kaptunk (1:1). A gólcsend nem sokáig tartott. A 19. percben ismét szögletet végezhettünk el, ismét Kovács emelkedett a legmagasabbra, a jól megfejelt labdába Busa még belepiszkált, ezt a vendég hálóőr már nem tudta lereagálni (2:1). Látványos és lüktető volt a mérkőzés. Ennek következtében folyamatosan, mindkét oldalon kialakultak helyzetek. A 35. percben aztán érkezett az a Franck Boli, aki nem is olyan régen még a Bajnokok Ligája selejtezőjében lépett pályára és szerzett két gólt is a Young Boys elleni idegenbeli összecsapáson. Az FTC elefántcsontparti támadója ezúttal az NB III-as csapatban kapott szerepet, és ha már itt volt, higgadtan értékesített lehetőségével ki is egyenlített (2:2).

A második félidőben is folytatódott a küzdelmes, harcos játék, sok kidolgozott lehetőséggel mindkét oldalon. A játékrész közepén büntetőt végezhettünk el. A labda mögé Busa állt, félmagasan elrúgott labdáját azonban sajnos a vendégek kapusának sikerült hárítania. A 76. percben Boli megkapta második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott. A vendégek így tíz emberrel voltak kénytelenek tovább folytatni a mérkőzést. Éltünk az emberelőnnyel és a 81. percben Rábold Richárd révén harmadszor is előnybe kerültük. Rábold 16 méterről ritkán látható hatalmas gólt szerzett (3:2). A mérkőzés azonban sajnos még ekkor sem dőlt el, hiszen Leandro a 88. percben egy kapu előtti kavarodást kihasználva egalizált (3:3). Több gól már nem született az utolsó percekben, így maradt a döntetlen.

A kilátogató nézők egy őrült, helyzetekkel és izgalommal teli mérkőzést láthattak. Az elmúlt 10 forduló alatt mi szereztük a bajnokágban a legtöbb gólt (24 gól), ha a védekezésünket még kicsit tudjuk stabilizálni, akkor még sikeresebbek tudunk lenni a jövőben.

A következő fordulóban, szintén vasárnap Budapestre látogatunk, ahol az ESMTK vendégei leszünk. Minimális célunk nem lehet más, mint  veretlenségi szériánk kitolása, de akkor sem fogunk bánkódni, ha emellett mindhárom pontot is elhozzuk Pesterzsébetről.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.10.03. (vasárnap, 15:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

FC Dabas  – Ferencvárosi TC II 3:3 (2:2)
Gól: Kovács P. (11′), Busa (19′), Rábold (81′), ill. Pintér D. (12′), Boli (35′), Leandro (88′)
Kiállítás: – ill. Boli (76′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK