Fodor Gergő, az FC Dabas U11-es korosztályának edzője a hétvégi Bozsik Tornát követően az alábbi értékelést adta: " Szombaton U11-es csapatunk az 1. Régiós Bozsik Tornán vett részt Bugyin. Betegségek miatt pár 2011-es születésű játékosunk nem tudott részt venni, így több 2012-es születésű játékosunk kapta meg a lehetőséget, nekik ez volt az első alkalom, hogy "Kiemelt" Bozsik Tornán vegyenek részt.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U11)

FODOR GERGŐ

Regionális Bozsik Torna (1. Forduló)

Fodor Gergő, az FC Dabas U11-es korosztályának edzője a hétvégi Bozsik Tornát követően az alábbi értékelést adta:

” Szombaton U11-es csapatunk az 1. Régiós Bozsik Tornán vett részt Bugyin.

Betegségek miatt pár 2011-es születésű játékosunk nem tudott részt venni, így több 2012-es születésű játékosunk kapta meg a lehetőséget, nekik ez volt az első alkalom, hogy “Kiemelt” Bozsik Tornán vegyenek részt.

Idén már 8 csapat vesz részt ezeken a Tornákon (Bugyi, Jászberény, Kecskemét, Érd, Nagykáta, Cegléd, Dunaharaszti), akik közül öttel játsszunk mindig.

Az első meccsen kicsit álmosan kezdtünk, sok hibával, nem igen működtek az edzésen megbeszélt, gyakorolt dolgok. A második mérkőzéstől viszont nagyon jól játszottunk már, szép támadásaink voltak, gólokat szereztünk, védekezésünk is összeállt és a kisebbek is egész jól szálltak be a játékba.

Úgy gondolom, hogy nagyon jó napot zártunk és ezt nem csak az eredményeket nézve, hanem a mutatott játékunk is nagyon rendben volt.
Vasárnap folytatjuk Nagykátán, addig még egy Körzetközponti Bozsikon veszünk részt a héten.
Gratulálok a fiúknak a szombati naphoz!

Hajrá Dabas!”

EREDMÉNYEK:

FC Dabas – Bugyi (2:1)
FC Dabas – Cegléd (1:1)
FC Dabas – Kecskemét (3:1)
FC Dabas – Nagykáta (3:1)
FC Dabas – Dunaharaszti (2:1)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK