Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője az Ikarus BSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "Az FC Dabas U13-as korosztálya az Ikarus csapatát fogadta szombaton. A héten edzéseinken létszámban ugyan meg voltunk, de azt tapasztaltuk egy-két játékosnál, hogy csak a teste van itt.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U13)
LEDŐ LÁSZLÓ
FC Dabas - Ikarus BSE (0:4)
Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője az Ikarus BSE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:
” Az FC Dabas U13-as korosztálya az Ikarus csapatát fogadta szombaton. A héten edzéseinken létszámban ugyan meg voltunk, de azt tapasztaltuk egy-két játékosnál, hogy csak a teste van itt. Sajnos ez meg is látszott a mai teljesítményen.
A mérkőzést két oldalról közelíteném meg. A mai összecsapáson az egyik sorunk a 2009-es játékosokból, míg a másik a 2010-es születésűekből állt. A nagyobbak lassan és néha pontatlanul játszottak támadásban, de védekezésük rendben volt. A kisebbekről sajnos sok jót nem lehet elmondani. Nagyon az út elején járunk, a 3-2-3-as játékrendszer tanításával. Sok türelem kell, mert sajnos egyesek nincsenek tisztában, mikor, mit is kell csinálni (védekezés, támadás, helyezkedés).
A mérkőzésről is egy pár gondokat. Ellenfelünk megérdemelten nyerte meg az összecsapást, mert tudatosan játszott, és hibáinkat maximálisan kihasználta.
A mai napon Janicsák Olivér nagyszerűen védett, gratulálunk a teljesítményéhez.
Dolgozunk tovább, mert van feladat bőven!
Hajrá Dabas! “