Vasárnap délután az idei szezon eddigi talán legnehezebb összecsapása vár NB III-as első csapatunkra. Bücs Zsolt játékosai ugyanis azt a Dunaújvárost fogadják majd hazai pályán, akik az eddigi hat mérkőzésükből öt alkalommal győztesen hagyták el a pályát és emellett mindössze egyetlen döntetlen rondította el hibátlan mérlegüket. Ezzel természetesen a Makó és a Kozármisleny előtt vezetik is a tabellát.

BEHARANGOZÓ: NB III

FC Dabas - DUNAÚJVÁROS

NB lll. Közép-csoport - 7. Forduló

Vasárnap délután az idei szezon eddigi talán legnehezebb összecsapása vár NB III-as első csapatunkra. Bücs Zsolt játékosai ugyanis azt a Dunaújvárost fogadják majd hazai pályán, akik az eddigi hat mérkőzésükből öt alkalommal győztesen hagyták el a pályát és emellett mindössze egyetlen döntetlen rondította el hibátlan mérlegüket. Ezzel természetesen a Makó és a Kozármisleny előtt vezetik is a tabellát.

Csapatunkra térve az FC Dabas három győzelmet, egy döntetlent és két vereséget tudott eddig felmutatni, amivel jelenleg a 6. pozíciót foglalja el a pontvadászatban.

Természetesen célunk most vasárnap sem lehet más, mint hazai közönségünket maximálisan kiszolgálva megnehezíteni az éllovas dolgát. A tabellán elfoglalt helyezésektől függetlenül is meg kell próbálni otthon tartani a három bajnoki pontot. Nem lesz egyszerű, de ahogy ez már az eddigiekben is bebizonyosodott, nincs verhetetlen csapat az NB III. Közép csoportban.

Látogassunk ki ismét minél többen és buzdítsuk kedvenc csapatunkat! A labda vasárnap délután 16 órától indul útjára a Wellis Sportparkban.

Hajrá Dabas!

Mérkőzés: FC Dabas – Dunaújváros

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.09.12. (Vasárnap, 16:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK