
Lassan a szezon végéhez ér az FC Dabas II is. Az utolsó előtti fordulóban Üllőre látogatott Iszák Gábor legénysége. Játékosaink ezúttal rendkívül jó napot fogtak ki és egy 10! találatot hozó összecsapáson szerezték meg a három bajnoki pontot.
HÍREK: FC DABAS II
Üllő SE - FC Dabas II (3:7)
Magabiztos idegenbeli győzelem
Lassan a szezon végéhez ér az FC Dabas II is. Az utolsó előtti fordulóban Üllőre látogatott Iszák Gábor legénysége. Játékosaink ezúttal rendkívül jó napot fogtak ki és egy 10! találatot hozó összecsapáson szerezték meg a három bajnoki pontot.
A hazai csapat az első félidőben Rutterschmid Robin mindkét találatára válaszolni tudott, így végül 2:2-es állással kanyarodhattunk rá a második játékrészre. Ekkor azonban már végképp beindult a dabasi henger. Czili Bence nyitotta a gólok sorát, majd egy ismételt Rutterschmid dupla következett, a 2:5 pedig már azt jelentette, hogy itt bizony már nem sokat tehet a hazai csapat, maximum kozmetikázni tudja az eredményt. A hátralevő időben sikerült is megszereznie az Üllőnek a harmadik találatát, azonban Gáspár Zsombor és Farkas Zsolt góljainak köszönhetően mégis mi mondtuk ki az utolsó szót.
Összességében tehát teljesen megérdemelten nyertük meg az összecsapást, így remek hangulatban készülhetünk a jövő csütörtök délutáni Aranyszarvas SE elleni záró mérkőzésünkre, amit idegenben, Tápiószentmártonban vívunk majd 18 órától.
Hajrá Dabas!
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.06.12 (szombat, 17:00)
Helyszín: Üllő, Üllő Városi Sporttelep
Üllő SE – FC Dabas II 2:2 (3:7)
Gól: Rutterschmid R (12′), Rutterschmid R (23′), Czili B (52′), Rutterschmid R (55′), Rutterschmid R (70′), Gáspár Zs (75′), Farkas Zsolt (79′)
FC Dabas II: Petrányi J (1) – Antal B (2), Kovalik R (5), Rutterschmid R (8), Gáspár Zs (9), Kicska T (13), Lukasik D P (14), Farkas Zs (16), Sztancsik A (18), Czili D (19), Fodor G (22)
Csere: Czili B (7), Kucsván Milán (10), Kucsván Martin (20)