Szabó István, NB III-as csapatunk leköszönő vezetőedzője távozása előtt még utoljára értékelte a Dabason töltött időszakát: "Szerintem akkor beszélünk sikerről, amikor a teljesítmény túlmutat az igény szinten és a Dabas esetében most ez valósult meg, bravúrosan szerepeltünk, nagy gratuláció a csapatnak, hogy ilyen teljesítményt tudott egész szezonban produkálni.

Edzői értékelés (NB III)

SZABÓ ISTVÁN

Köszönünk mindent MESTER!

Szabó István, NB III-as csapatunk leköszönő vezetőedzője távozása előtt még utoljára értékelte a Dabason töltött időszakát:

1. Bravúrosan szerepelve harmadik helyen végzett az FC Dabas. Hogy látod, a csapat erőn felül teljesített, vagy reális ez az eredmény ezzel a játékoskerettel?

Szerintem akkor beszélünk sikerről, amikor a teljesítmény túlmutat az igény szinten és a Dabas esetében most ez valósult meg. Bravúrosan szerepeltünk, nagy gratuláció a csapatnak, hogy ilyen teljesítményt tudott egész szezonban produkálni.

2. Némiképp visszakanyarodva az időben, sejtetted a szezon elején, hogy ebben a gyengének közel sem mondható NB III-as csoportban akár még a dobogót is elérheti az FC Dabas a szezon zárultával?

Természetesen nem, hisz a szezon elején a felkészüléskor még nem tudtuk pontosan mire lehetünk képesek, ugyan a felkészülés jól sikerült, de abból még messze menő következtetéseket nem lehet levonni, így tulajdonképpen sötét ló volt számunkra ez a 20 csapatos NB III. November környékén már kezdtek kialakulni az erőviszonyok, 4-5 csapatnak sikerült kiemelkednie a mezőnyből, onnantól kezdve éreztük mi is azt, hogy nagy bravúrral még a dobogó is összejöhet a szezon végén.

3. Hova tennéd eddigi edzői pályafutásodban ezt az idei dabasi sikert?

Nehéz kérdés, hisz mindegyik máshogy másképp szebb, hiszen pályaedzőként nyertem egy magyar kupát, vezetőedzőként Tiszakécskén az NB III-as bajnoki címet vagy épp a félegyházi bajnoki cím, ezekre mind-mind jó visszagondolni, de erre is mindig szívesen fogok visszatekinteni. Nagy öröm ez számomra, különösen, hogy igazi csapatmunka volt, a vezetőktől kezdve a játékosokon és a segítőkön át mindenki hozzátett ehhez a csodálatos sikerhez.

4. Mint köztudott, a következő szezonban már nem Te irányítod az első csapat szakmai munkáját, összességében milyen érzésekkel távozol majd Dabasról?

Az utóbbi napok érzelmi szempontból nagyon nehézre sikeredtek, és bátran mondhatom, hogy az eddigi edzői pályafutásom alatt ennyire még nem érintett meg egy váltás, hisz nagyon erős kötődés alakult ki köztem és a klub között. Csupa jót mondhatok, hisz rengeteget köszönhetek az FC Dabasnak, legfőképp a vezetőségnek és a szponzoroknak, akik biztosították azokat a feltételeket, amik nélkül elengedhetetlen volt ez a bravúr. Természetesen nagyon fontos láncszemei voltak ennek a gépezetnek a stábtagjaim és a játékosok is, akik végig nagyon profin dolgoztak, valamint ne feledkezzünk el a klubnál segítő emberekről sem, akik megadták azokat a körülményeket, amik mellett csak a labdarúgásra koncentrálhattunk. Nagyon jó érzéssel búcsúzom Dabasról, szinte új otthonra találtam, rengeteg új barátot szereztem, és mindig is szívesen fogok jönni ide, biztos vagyok benne, hogy találkozni is fogunk még. Most már előre kell majd tekinteni, Dabasnak további nagyon szép sportsikereket kívánok, találják meg azt a megfelelő személyt, aki tovább viszi majd ezt a megkezdett munkát. Azt a munkát, aminek fontos része volt az is, hogy dabasi kötődésű, helyi fiatalokat építsünk be a felnőtt csapatba, úgy gondolom ez eddig remekül működött, rengeteg ifjú tehetség pallérozódik a dabasi utánpótlásban.

5. Az első- és másodosztály közege köztudottan nem áll tőled távol, hogy látod, mennyit fejlődtek játékosaid a közös munka során, avagy véleményed szerint ez a hosszú, fárasztó, ám sikerekben mégis bővelkedő szezon felkészítette-e őket arra, hogy akár már a közeljövőben felsőbb osztályban is megmérettessék magukat?

Véleményem szerint nagyon sokat fejlődtek a játékosaink, mind fizikálisan, mind taktikailag vagy épp mentálisan. Nagyon fontos tényező, hogy ezt másfél év alatt értük el, és fontos az is, hogy heti hat edzésünk volt erre, így a játékosállomány befogadóképessége mellett ez is közrejátszott abban, hogy ilyen nagy változáson menjen keresztül a csapat ezen a szűk másfél esztendőn. Nagy volt az érdeklődés az NB II-es klubok felől, ez is mutatja, hogy az itt elvégzett munkával előre is lehet lépni. Két játékos már biztos a másodosztályban folytatja, de a többiek számára is adott a lehetőség, hogy a közeljövőben, akár egy másik csapatban, vagy akár később a Dabas színeiben is, de magasabb osztályban is játszani tudjon. Kívánom, hogy ez utóbbi valósuljon meg és remélem, hogy egy nap Dabason is NB II-es csapatnak szurkolhatnak majd a kilátogató hazai nézők.

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK