
Majzik Bertalan, az FC Dabas U17-es korosztályának vezetőedzője a Városi SE Dunakeszi elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést közölte: ”Két hasonló játékerőt képviselő csapat találkozott ma. Megint csak mezőnyjáték folyt a pályán.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U17)
Majzik Bertalan
Városi SE Dunakeszi - FC Dabas U17 (2:1)
Majzik Bertalan, az FC Dabas U17-es korosztályának vezetőedzője a Városi SE Dunakeszi elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést közölte:
”Két hasonló játékerőt képviselő csapat találkozott ma. Megint csak mezőnyjáték folyt a pályán. Helyzetek is csak elvétve voltak. Egy szöglet után megszereztük a vezetést (0:1). Sajnos nem sokáig örülhettünk, hiszen a hazaiak is egy ilyen szituációból egalizáltak (1:1).
A második félidőben sem változott a játék képe, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. Egy kontra végén ziccerbe kerültünk, de ez kimaradt. Majd ahogy lenni szokott, ellenfelünk kihasználta hibánkat és megszerezte a vezető találatot (2:1). Az utolsó negyedórában rengeteg pontrúgásunk volt, de egyenlíteni már nem sikerült.
Egy döntetlen szagú mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert.
Hajrá FC Dabas!”
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.05.26 (szerda, 18:00)
Helyszín: Dunakeszi Város Fóti úti Sportcentruma
Gól: Slezák E (15′)