Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Hódmezővásárhely elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "A mérkőzés eredményével nem vagyok elégedett, mert győzelemre játszottunk, és az összképet tekintve meg is érdemeltük volna, de sajnos elmaradt, mert ezen a napon pontatlanok voltunk és nem megfelelően játszottuk meg a széleket, ahogy szerettük volna.

Edzői értékelés (NB III)

SZABÓ ISTVÁN

Bajnoki mérkőzés: FC Dabas - HFC (0:0)

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Hódmezővásárhely elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

A mérkőzés eredményével nem vagyok elégedett, mert győzelemre játszottunk, és az összképet tekintve meg is érdemeltük volna, de sajnos elmaradt, mert ezen a napon pontatlanok voltunk és nem megfelelően játszottuk meg a széleket, ahogy szerettük volna. Természetesen az se volt szerencsés, hogy az időjárásnak köszönhetően víztócsák is voltak a pályán, nem tudott folyamatos játék kialakulni, de persze nem szeretném erre fogni.

A másik része, ami viszont óriási pozitívum, hogy a csapat egész évben nem talált legyőzőre hazai pályán, ez bármelyik csoportot is nézzük nem fordult elő rajtunk kívül, így megemelem a kalapom a csapatom előtt, viszont az is látszik, hogy a bajnokság végére elsősorban mentálisan fáradtunk el, mert ugyan dolgozunk végig, futunk, hajtunk, helyenként nagyon tetszetősen futballozunk, de a végén az összpontosítás a helyzeteknél elmaradtak, egy kicsit nagyobb koncentrációval ezek a döntetlenek mind győzelmek lehettek volna, de nem szeretnék elégedetlennek látszani, mivel megszereztük a harmadik helyet a tabellán, ami kiemelkedő eredmény az FC Dabas életében.

Köszönöm mindenkinek, aki segítette a csapat munkáját, mert ezt a sikert együtt értük el. Van még egy hét hátra, ahol a Szekszárd vendégei leszünk, egy nagyon nehéz ellenfélre számítok csakúgy, mint a Vác és a Hódmezővásárhely esetében, akik a kiesés elől menekülnek, így kettőzött erővel játszanak, viszont az utolsó fordulóban is mindenképpen szeretnénk pontot, pontokat szerezni.”

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.05.23. (vasárnap, 18:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

FC Dabas – HFC 0:0 (0:0)
Gól: –

FC Dabas: Kersák, Kiss, Forgács, Dudás, Márton, Fritz (Biró 46′), Marsa, Szabó (Lévai 46′), Erdős (Sziklási 86′), Busa (Kovács 70′), Takács (Vladul 46′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK