Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője a Sülysápi Gyerekfoci elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "U13-as csapatunk csütörtökön Sülysápot fogadta bajnoki mérkőzésen. Egész nap borús esős idő volt, de mire a csapatok kimentek melegíteni a nap is kisütött.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U13)

LEDŐ LÁSZLÓ

FC Dabas U13 - Sülysápi Gyerekfoci (6:0)

Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője a Sülysápi Gyerekfoci elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:

U13-as csapatunk csütörtökön Sülysápot fogadta bajnoki mérkőzésen. Egész nap borús esős idő volt, de mire a csapatok kimentek melegíteni a nap is kisütött.

A srácoktól azt kértem, hogy játsszuk a saját játékunkat, és próbáljunk a széleken támadásokat vezetni és emellett élvezni a játékot. A srácok ma megint nagyon jól játszottak, szebbnél szebb támadásokat vezettünk és gyönyörű gólokat lőttek.

Az első félidőben a 3-2-3 felállásból kezdtük a meccset, a második félidőben pedig már a 4 védős felállásban folytattuk. Nagyszerűen alkalmazzuk már a tanultakat és minden játékoson lehetett látni, hogy élvezi a bajnoki mérkőzés minden percét.

A mérkőzés után jöhetett a szieszta, pezsgő, tánc és a meglepi palacsintázás, amit Dori anyuka és apuka készített el! Köszönjük a gyerekek nevében is! Emellett pedig természetesen köszönjük a szülőknek az egész éves támogatást! Gratulálunk Barna bácsival Srácok!

2020-21 U13 DÉLI CSOPORT BAJNOKCSAPATA: FC DABAS

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.05.20 (csütörtök, 17:30)
Helyszín: Dabas, ÉKÜ

FC Dabas U13 – Sülysápi Gyerekfoci 6:0 (3:0)
Gól: Pacsirta J Z (2), Jozic M (2), Somogyi G (1), Lilik B P (öngól)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK