Majzik Bertalan, az FC Dabas U17-es korosztályának vezetőedzője a Grund 1986 FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést közölte: ”Megint a stabil védekezést helyeztük előtérbe. Ellenfelünk birtokolta többet a labdát, de a védekezés 20-25 percig jól működött. Igaz támadást csak elvétve tudtunk vezetni.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U17)

Majzik Bertalan

FC Dabas U17 - Grund 1986 FC (1:3)

Majzik Bertalan, az FC Dabas U17-es korosztályának vezetőedzője a Grund 1986 FC elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést közölte:

Megint a stabil védekezést helyeztük előtérbe. Ellenfelünk birtokolta többet a labdát, de a védekezés 20-25 percig jól működött. Igaz támadást csak elvétve tudtunk vezetni. A félidő második részében már egyre többet mögénk tudtak kerülni. Többször is bravúrral sikerült mentenünk hol a védelemnek hol kapusunknak. Egy ilyen kapusbravúr után a kipattanóra már a vendégek támadója érkezet (0:1)

Félidőben cserével próbáltam reagálni a széleken vezetett támadásokra. Ez jól sikerült, hiszen sokkal jobb lett a szélén a védekezésünk. Sajnos megint jött egy egyéni hiba (0:2). Kettőt cserélve 4-4-2 álltunk át. Feljebb tolt védekezéssel és letámadással próbáltuk megzavarni a vendégeket, ami sikerült is. Ekkor már több lehetőségünk is volt gólt szerezni, nyilván a Grundnak is. Egy ilyen adok kapott szituációból megszerezték a harmadik góljukat. Nem adtuk fel mentünk tovább, és megérdemelten szereztünk meg szépítő találatunkat. Kiváncsi lettem volna, hogy az előre eltervezett támadóbb felfogást nem 0:2 hanem 0:1 tudtuk volna játszani. Mindig az a kicsi hiányzik.

Készülünk, hiszen sorozatban jönnek a meccsek.

Hajrá FC Dabas!”

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.05.06 (csütörtök, 18:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

FC Dabas U17 – Grund 1986 FC 1:3 (0:1)

Gól: Szakter M (89′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK