Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője az RKSK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: "Nagyon szerettünk volna győzelemmel kedveskedni a kilátogató szurkolóknak, de a döntetlen miatt se vagyunk annyira csalódottak, bár a mérkőzés összképe alapján győzelmet érdemeltünk volna.

Edzői értékelés (NB III)

SZABÓ ISTVÁN

Bajnoki mérkőzés: FC Dabas - RKSK (1:1)

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője az RKSK elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

Nagyon szerettünk volna győzelemmel kedveskedni a kilátogató szurkolóknak, de a döntetlen miatt se vagyunk annyira csalódottak, bár a mérkőzés összképe alapján győzelmet érdemeltünk volna.

Nagyon jól kezdtük a találkozót, hisz hamar be is találtunk, külön öröm, hogy egy begyakorolt támadásvezetésből sikerült. Sajnos a második félidőben hibáztunk a védekezésben, ez benne van a játékban, így kiegyenlítettek, aztán kissé kapkodva ugyan, de sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, ziccereket, viszont sajnos a befejezéseink most nem sikerültek, nem voltunk a legfrissebbek, hisz egy hét leforgása alatt már a harmadik mérkőzésünket játszottuk, így nem tehetek szemrehányást a csapatra sem, minden tőlük telhetőt megtettek.

Most az Iváncsa elleni találkozó jön. Egy nagyon jó csapathoz látogatunk, akikkel ősszel is egy magas színvonalú mérkőzést sikerült játszanunk. Képzett edző, remek játékosállomány, nem véletlen a tabellán elfoglalt első helyük sem, de szeretnénk egy jó mérkőzésen pontot, pontokat elhozni Iváncsáról.”

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.05.02. (vasárnap, 17:30)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

FC Dabas – RKSK 1:1 (1:0)
Gól: Földes M (7′) ill. Bányai P (56′)

FC Dabas: Kersák, Dudás, Forgács, Márton, Földes, Fritz (Kiss 46′), Ágoston (Lévai 63′), Szabó (Erdős 46′), Marsa, Horváth (Busa 46′), Vladul (Takács 82′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK