
Szőgyi Tamás, az FC Dabas U19-es korosztályának vezetőedzője a III. ker TVE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést közölte: "Jól kezdtünk, támadó felfogásban futballoztunk, s meg is voltak a lehetőségeink a vezetés megszerzésére. Mégis olyan érzésem volt, hogy itt ma nem nyerhetünk. Sikerült gólt rúgnunk, amelyet érvénytelenítettek.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U19)
Szőgyi Tamás
III. ker TVE - FC Dabas U19 (2:0)
Szőgyi Tamás, az FC Dabas U19-es korosztályának vezetőedzője a III. ker TVE elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi értékelést közölte:
” Jól kezdtünk, támadó felfogásban futballoztunk, s meg is voltak a lehetőségeink a vezetés megszerzésére. Mégis olyan érzésem volt, hogy itt ma nem nyerhetünk. Sikerült gólt rúgnunk, amelyet érvénytelenítettek. Czili Dávidot 30 perc után két sárgával kiállították. Nehéz mit mondani ezek után, nem is tettem, nem jellemző rám, így próbáltam inkább taktikailag rendet rakni a fejekben. Széles palettát használtunk, hiszen nem adtuk fel a meccset emberhátrányban sem. Volt itt 4-4-1, 3-4-2 minden, amivel csak próbálkozni lehetett. A második félidő derekáig nem is volt gond, viszonylag sokat birtokoltuk a labdát még így is, azonban egyszer meginogtunk, s szögletet hoztunk ki egy tiszta labdakihozatalból, amelyből le is fejeltek minket, s megszerezték a vezetést a hazaiak. Nem kérdés, hogy mennyire örültek, hiszen a bajnoki cím és a feljutás a cél. Becsületünkre legyen mondva, hogy mentünk az eredmény után, de ahogy lenni szokott, kinyíltunk, s egy eladott labdából megkontráztak minket.
Ami a mai napon hiányzott, az a maximális fegyelmezettség, s egy-két meghatározó játékosunktól a stabilitás, koncentráció. Nem remeghetünk meg a kapussal szemben ilyen „éles” meccsen, vagy pontrúgásnál nem fordulhat elő olyan, hogy nem megyek el az emberemmel, s tisztán fejel.
Bíztam a csapatunkban, de sajnos nem jött a bravúr, pedig közelebb álltunk hozzá mint ősszel, még emberhátrányban is. Sajnos eltiltások, sérülések is sújtanak bennünket, így nem lesz egyszerű a következő meccsünk sem.
Hajrá FC Dabas!”
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.05.01 (szombat, 10:00)
Helyszín: III. kerületi Torna és Vívó Egylet Stadion
Gól: –