Nagy meglepetésre pont nélkül maradtunk. Szombat délután a sereghajtó Taksony SE II otthonában folytatta bajnoki szereplését az FC Dabas II.a tabellán elfoglalt helyezések alapján bizakodva várhattuk az összecsapást.

HÍREK: FC DABAS II

Taksony SE II - FC Dabas II (3:2)

Nagy meglepetésre pont nélkül maradtunk

Szombat délután a sereghajtó Taksony SE II otthonában folytatta bajnoki szereplését az FC Dabas II.a tabellán elfoglalt helyezések alapján bizakodva várhattuk az összecsapást.

A mérkőzés azonban korántsem úgy alakult, ahogy azt elterveztük. Nagy meglepetésre a 3. és 33. percben is gólt kaptunk, aminek köszönhetően lényegében bő fél óra elteltével majdhogynem le is rendeztük sorsunkat.

A második játékrész tehát 2:0-ás hazai előnnyel indult. A 48. percben Kucsván Milán találatának hála még megcsillant a remény (2:1), azonban a hazaiak gyorsan válaszoltak (3:1), így ismét tetemes hátrányból kellett tovább futballoznunk. A 63. percben Rutterschmid Robin révén újfent visszakapaszkodtunk a mérkőzésbe (3:2), a hátralevő szűk fél órában ugyan adódtak helyzeteink, azonban már nem sikerült sem kiegyenlíteni, sem pedig megfordítani a mérkőzés állásását.

Összességében tehát kijelenthető, egy igen-igen fájó vereséget szenvedtünk az utolsó helyezett otthonában, azonban nincs mit tenni, fel kell emelni a fejeket, dolgozni tovább és készülni a következő mérkőzésre.

Folyatás jövő vasárnap, immáron hazai pályán a Tápiószelei SE ellen.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.04.24 (szombat, 16:30)
Helyszín: Taksony SE Fő utcai sportpályája

Taksony SE II – FC Dabas II 3:2 (2:0)
Gól: Kucsván Milán (48′), Rutterschmid R (63′)

FC Dabas II: Petrányi J (1) – Danyis A (4), Kovalik R (5), Farkas Cs (6), Rutterschmid R (8), Kucsván Milán (15), Farkas Zs (16), Kucsván Martin (20), Bálint J (21), Fodor G (22)

Csere: Czili B (7), Lukasik D P (10), Pekker G L (11), Talapka I (12), Kicska  (13), Sztancsik A (18), Czili D (19)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK