Vasárnap délután a több, egykoron az NB I-ben is megforduló labdarúgót (Kenesei Krisztián, Horváth Gábor, Völgyi Dániel) is a soraiban tudó Ráckeve VAFC látogatott Dabasra.

HÍREK: FC DABAS II

FC Dabas II - RÁCKEVE VAFC (1:1)

Hazai döntetlen a Ráckeve ellen

Vasárnap délután a több, egykoron az NB I-ben is megforduló labdarúgót (Kenesei Krisztián, Horváth Gábor, Völgyi Dániel) is a soraiban tudó Ráckeve VAFC látogatott Dabasra. Noha a tabellán elfoglalt helyezések alapján Iszák Gábor csapata számított a mérkőzés esélyesének, a Ráckeve rutinos labdarúgóinak köszönhetően mégsem számíthattunk könnyű összecsapásra.

Ennek ellenére jól kezdődött a mérkőzés, mivel Rutterchmid Robin révén már a 20. percben meg tudtuk szerezni a vezetést (1:0). Sajnos előnyünket azonban nem sikerült a félidő végéig megtartanunk, a Ráckeve rutinos nagy öregje, Kenesei Krisztián ugyanis a 39. percben büntetőből egalizálni tudott (1:1), így a döntés lényegében a második játékrészre maradt.

A folytatásban fiataljaink ugyan minden tőlük telhetőt megtettek, azonban a sorozatos terhelés nyomai ezen az összecsapáson némiképp felszínre kerültek, kicsit tompábbak voltunk, ennek pedig az adódó helyzetek látták kárát. A második játékrészben több találat már nem született, így be kellett érniük a csapatoknak a pontosztozkodással.

Folytatás április 3-án szombaton, ismételten hazai pályán a 9. helyezett Szigethalom SC ellen.

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2021.03.28 (vasárnap, 15:30)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

FC Dabas II – Ráckeve VAFC 1:1 (1:1)
Gól: Rutterschmid R (20′)

FC Dabas II: Petrányi J (1) – Danyis A (4), Kiss Á (7), Rutterschmid R (8), Gáspár Zs (9), Duhaj Á (10), Kicska T (13), Sziklási G (20), Kucsván M (22), Fodor G (23), Kucsván M (27)

Csere: Talapka I (2), Farkas Cs (6), Pekker G L (11), Kovalik R (15), Farkas Zs (16), Lukasik D P (19), Bálint J (21)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK