Szőgyi Tamás, az FC Dabas U19-es korosztályának vezetőedzője a Dabas II / U19 téli felkészülési munkájával kapcsolatban az alábbi beszámolót közölte: "A két társulat összevonva kezdte meg a felkészülést, hiszen a tartalék felnőtt csapatunk keretét nagy részben az U19-es korú játékosaink alkotják, pár idősebb labdarúgóval kiegészülve.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U19)

Szőgyi Tamás

Beszámoló (Dabas ll / U19)

Szőgyi Tamás, az FC Dabas U19-es korosztályának vezetőedzője a Dabas II / U19 téli felkészülési munkájával kapcsolatban az alábbi beszámolót közölte:

” A két társulat összevonva kezdte meg a felkészülést, hiszen a tartalék felnőtt csapatunk keretét nagy részben az U19-es korú játékosaink alkotják, pár idősebb labdarúgóval kiegészülve.

Hamar útjára indult a futball, hiszen már január 4-én elkezdtük a felkészülést a tavaszi idényre. Mivel szép számmal kell bepótolnunk az elmaradt bajnoki mérkőzéseket mind a két csapatunknál, így gyakorlatilag 4 hét állt a rendelkezésünkre ahhoz, hogy olyan formába lendüljünk, amely elegendő lehet a bajnoki mérkőzések 90 percére.

Öt edzőmérkőzést játszottunk, ahol a Felsőpakony, Vecsés, Nyárlőrinc, Bugyi és a Gyömrő csapatai voltak az ellenfeleink. Az eredmény lényegtelen volt, hiszen felkészülésről beszélünk, ezért ezt nem is taglalnám tovább.

Sikerült a keretünket egy kicsit megerősíteni, a csapatunkhoz érkezett Kicska Tamás Pilisről, s két helyi kötődésű labdarúgó tért vissza, Fodor Gergely és Kiss Viktor. Minden nap volt edzés, valamint hétvégenként edzőmeccs. Keveset pihentek a srácok, azonban annál jobb erőben várhatjuk a megmérettetéseket. Amit elterveztünk, működőképes.

Az U19-es csapatunk már 4 bajnoki fordulón is túl van, hiszen február 6-tól éles a programunk. Szerencsére idáig 100%-os a mérlegünk. A Dabas II február 27-én léphet elsőnek pályára hivatalos mérkőzésen, ahol az Üllő csapatát fogadjuk hazai környezetben.

Szeretnénk megköszönni a Vezetőink, Klubunk támogatását, ahol sportfelszerelésekkel ruháztak fel Bennünket, s valóban profi körülmények között készülhettünk. A bemelegítő teremtől a Wellness részlegig minden a rendelkezésünkre állt, természetesen a megfelelő óvintézkedések betartásával.

Célkitűzésünk nem lehet más, mint minél közelebb kerülni az élmezőny csapataihoz mind a két csapatnál.

Hajrá FC Dabas!”

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK