Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője a téli felkészülési időszak végéhez közelítve az alábbi beszámolót közölte: "Az U13-as csapat téli felkészülése január 6-án kezdődött és a tervezett ütemben halad. 

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U13)

LEDŐ LÁSZLÓ

Beszámoló (U13)

Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője a téli felkészülési időszak végéhez közelítve az alábbi beszámolót közölte:

” Az U13-as csapat téli felkészülése január 6-án kezdődött és a tervezett ütemben halad.  Az első 4 hétben rávezető edzéseket és a tanultak ismétlését végeztük. Februári hónapban elkezdtük a 4 védős rendszer tanulását, ami a hét első edzésén elméleti oktatásban is megnyilvánul.

Edzéseinket az FC Dabas UP pályán (ÉKÜ) tartjuk. Játékosaink a januári hónapban 90 %-ban, februárban pedig eddig 75 %-ban voltak jelen edzéseinken. Számokban ez azt jelenti, hogy 28 főből általában 18-20-an ott vannak a foglakozáson. A keretünk változott, mert távozónk és érkezőnk is van. Nagy örömünkre Bokros Bertold a Ferencváros színeiben folytatja pályafutását, míg Somodi Martint Kakucs csapatától igazoltuk.

Az elmúlt két hónapban a 10 tervezett edzőmeccsek közül, az időjárás miatt csak a Kecskemét elleni mérkőzést kellett le mondani, de reményeink szerint a tavaszi szünetben bepótoljuk. A többi mérkőzésen mindenkinek próbáltunk játéklehetőséget adni, és képet kapni, hogy mennyire sajátították el azt, amit edzésen gyakoroltunk. Elmondhatjuk, hogy gyerekeink kisebb hibák mellett, próbálják mind azt visszaadni, amit tanulunk, vagy megbeszélünk a mérkőzések előtt.

Emellett A Futsal 7 Vége fordulókon (9 mérkőzés) is részt vettünk. Nagyszerűen szolgálja a felkészülésünket, mert 4 ember együttműködése mellett sok párharcban lehet részük a gyerekeknek.  A csoportmeccsek után készülünk a negyeddöntőre és remélem, sikerrel vesszük ezt az akadályt is.

Belépünk a felkészülésünk utolsó, negyedik hetébe és reméljük, az eltervezett munkát meg is tudjuk valósítani, mert van még hova fejlődni!

Hajrá Dabas! “

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK