Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője a szombat délelőtti Gyömrő elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "U13-as korosztályunk ezúttal a Gyömrő csapatát fogadta a szombati nap délelőttjén. Az elmúlt napok időjárása után végre ismét jó pálya és napsütés várt minket.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U13)

LEDŐ LÁSZLÓ

FC Dabas U13 - UFC Gyömrő (1:3)

Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője a szombat délelőtti Gyömrő elleni felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:

U13-as korosztályunk ezúttal a Gyömrő csapatát fogadta a szombati nap délelőttjén. Az elmúlt napok időjárása után végre ismét jó pálya és napsütés várt minket.

Ellenfelünk kicsit előrébb tart, mert amíg mi a 4 védős rendszer tananyagát most kezdjük oktatni, addig ők már ezt játszották. Sajnos az első 15 percben nem is tudtuk, hogy mi az ellenszer.

Emellett a mai napon sajnos sok minden vissza is igazolódott nekem. Játékban próbáltuk ugyan a saját játékunkat játszani, de nagyon pontatlanok, és védekezésben fegyelmezetlenek voltunk. Ezen kívül nagyon kevés az, ha csupán 3-4 gyerek akarja a győzelmet. Ők teszik a dolgukat, megszakadnak a pályán a többiek pedig nem. A mai napon kevesen voltunk létszámban is, betegségek következtében, és volt 4 fő, aki betegség vagy sérülés után játszott ismét, de az alázat és az akarat azért legyen meg akkor is, ha valaki még nem tud teljes értékű munkát végezni.

A szombati napon egy olyan ellenféllel találkoztunk, aki ha kellett megállította a támadásunkat, minden eszközzel. Erre mondtam pár hete, hogy kíváncsi leszek, ha egy tudatosan játszó csapattal találkozunk, akkor mi lesz. Beigazolódott, amitől féltünk, de azért nagyon hasznos és egyben tanulságos felkészülési mérkőzést játszottunk, mert kijöttek azok a hibák, amin dolgoznunk kell még a jövőben.

Hajrá Dabas!”

Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2021.02.13. (Szombat)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark

FC Dabas U13 – UFC Gyömrő (1:3)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK