Fodor Gergő, az FC Dabas U11-es korosztályának vezetőedzője a hétvégi Futsal 7 Vége megmérettetést követően az alábbi értékelést közölte: "Hétvégén U11-es csapatunk a Futsal 7 Vége sorozaton vett részt Bugyin.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U11)

Fodor Gergő

Futsal 7 Vége (U11)

Fodor Gergő, az FC Dabas U11-es korosztályának vezetőedzője a hétvégi Futsal 7 Vége megmérettetést követően az alábbi értékelést közölte:

Hétvégén U11-es csapatunk a Futsal 7 Vége sorozaton vett részt Bugyin.

Két ellenfelünk a Szigethalom és a Dunaharaszti volt. Sajnos mind a két mérkőzésünket elveszítettük 3:1 és 3:2 arányban. Az eredmények egyáltalán nem tükrözik a játék képét. Mindkét mérkőzésen rengeteg helyzetet kialakítottunk, de ezeket rendre ki is hagytuk, és ahogy ez lenni szokott ellenfeleinknek szinte minden támadásából gól született. Fejben nem voltunk ott teljesen, ez abból is látszott, hogy mind a két mérkőzés első percében gólt kaptunk, figyelmetlenségből és így sajnos már nem volt egyszerű dolgunk, bár a fiúk küzdöttek becsülettel. Amiket gyakoroltunk, labdakihozatalok, támadásvezetéseket, azokat többször is megcsinálták a srácok, csak a végén a befejezés nem jött össze, hol kapufát lőttünk, hol a kapust rúgták szét, de olyan is volt, hogy üres kapura kijátszottuk és az ment mellé.

Ez egy ilyen nap volt, azonban ebből is lehet tanulni. A következő fordulóban próbálunk javítani.

Hajrá Dabas! “

Esemény: Futsal 7 Vége
Időpont: 2021.02.07 (Vasárnap, 14:10)
Helyszín: Bugyi Sportcsarnok

DMTK – FC Dabas 3:2 (2:0)

Gól: Vízer Sz (18′), Vízer Sz (30′)

Esemény: Futsal 7 Vége
Időpont: 2021.02.07 (Vasárnap, 14:50)
Helyszín: Bugyi Sportcsarnok

FC Dabas – Szigethalm SC 1:3 (1:2)

Gól: Kovács Zs G (7′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK