



Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője a szerdai Goldball elleni idegenbeli felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést adta: "A szerdai napon U13-as csapatunk a Goldball SE-nél járt edzőmeccsen.
EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U13)
LEDŐ LÁSZLÓ
Felkészülési mérkőzés
Ledő László, az FC Dabas U13-as korosztályának edzője a szerdai Goldball elleni idegenbeli felkészülési mérkőzést követően az alábbi értékelést adta:
“ A szerdai napon U13-as csapatunk a Goldball SE-nél járt edzőmeccsen. Az összecsapáson 16 játékosunk tudott részt venni. Ezen az estén nem csak 3/4 pályán játszottunk, hanem egész pályán is megnézhettük a srácokat.
Kellemesen megleptek a fiúk! Ellenfelünk megpróbált letámadni minket a mérkőzés elején, ezzel meg is zavart minket és egy szép akció végén meg is szerezte a vezetést. A kezdő sokk után rendeztük sorainkat és pontos passzokkal próbáltunk támadásokat vezetni. Voltak lehetőségeink, de sajnos azok rendre kimaradtak. Ráadásul egy szögletből növelni tudta előnyét a hazai gárda. Ezt követően azonban mezőnyben átvettük az irányítást, ami nagy örömünkre gólban is megmutatkozott (2:1).
Az utolsó 35 percre átálltunk nagypályára. Ahhoz képest, hogy még nem tanultuk és játszottunk egész pályán, a srácok nagyon jól alkalmazkodtak és nagyszerűen játszottak.
A csapat próbált együtt mozogni, védekezésben és támadásban is. Néha a távolsággal volt baj, de ez teljesen természetes így elsőre. Helyzeteink közül egyet ki tudtunk használni és ezzel 1:0 arányban ezt a harmadot meg is nyertük.
A mai napon mindkét csapatnak nagyszerűen szolgálta a felkészülését ez a mérkőzés!
Gratulálok a fiúknak, mert nagyszerűen játszottak!
Hajrá Dabas!”
Esemény: Felkészülési mérkőzés
Időpont: 2021.01.20. (Szerda)
Helyszín: Budapest
Goldball SE – FC Dabas U13