Szőgyi Tamás, az FC Dabas U19-es korosztályának vezetőedzője játékosainak őszi szereplésével kapcsolatban az alábbi összegzést közölte: Az U19-es korosztályunk az országos bajnokság III. osztályának a közép „A” csoportjába kapott besorolást a 2020-2021-es évadra. Az eddigi közép keleti és közép nyugati csoportokat ismerve, meg is lepődtünk egy kicsit, hogy besoroltak minket az „A” csoportba, ahol minden évben a nívós fővárosi, Pest megyei csapatok kaptak helyet.

EDZŐI ÉRTÉKELÉS (U19 / Dabas II)

Szőgyi Tamás

Beszámoló (2020. őszi szezon)

Szőgyi Tamás, az FC Dabas U19-es korosztályának vezetőedzője játékosainak őszi szereplésével kapcsolatban az alábbi összegzést közölte:

Az U19-es korosztályunk az országos bajnokság III. osztályának a közép „A” csoportjába kapott besorolást a 2020-2021-es évadra. Az eddigi közép keleti és közép nyugati csoportokat ismerve, meg is lepődtünk egy kicsit, hogy besoroltak minket az „A” csoportba, ahol minden évben a nívós fővárosi, Pest megyei csapatok kaptak helyet.

Július közepén kezdtük el a felkészülést, ahol az FC Dabas egyik legerősebb kerete állt a rendelkezésemre az utánpótlást illetően. A 2002-2003-as születésű játékosokkal sok szép és eredményes pillanatot megéltünk már, így bátran vágtunk bele a munkába. A keretünk 18 főből áll, azonban ebből a Czili Bence, Kovalik Robi és a Kucsván tesók már az NB III-as csapatunkkal kezdték meg az új szezont, csak meccsekre engedték őket vissza. Az U17-es korosztályból mindig volt 2-3 olyan játékos, akikre számíthattam én is, ha gond volt, így viszonylag stabil lábakon álltunk, amely a felkészülési mérkőzéseinken is látszott.

Sok megye I. és megye II. osztályú felnőtt csapattal játszottunk edzőmeccset, ahol fel tudtuk mérni azt, hogy a játékosaink elbírják-e az U19-es megmérettetések mellett a tartalékcsapatunk szereplését is a Pest megye II. osztályban. Szinte mindenki ellenezte a nevezést, azonban a srácokkal közösen kiálltunk Iszák Gábor mellett és bevállaltuk azt, hogy egyszerre két fronton is megmérkőzzünk. Az U19-ből kiöregedett játékosokkal, s két idősebb, rutinos rókával kiegészülve edzettük végig az őszi szezont heti 4 edzéssel, s játszottuk le a bajnoki mérkőzéseket.

Az U19-es bajnokságban az utolsó 4 fordulónk elmaradt, ahol bőven van még esélyünk pontokat szerezni. Tisztelve az ellenfeleinket, szeretnénk mind a négy találkozót megnyerni, hogy az élmezőnyhöz tudjunk tartozni. Jelenleg a 7. helyen tanyázunk, azonban az előttünk álló csapatok két meccsel többet játszottak le. A mérlegünk: 11 meccs, 6 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség, 30 rúgott gól, 13 kapott gól, 19 pont. 58 %-os teljesítmény. Látva a mezőnyt, fájnak az elvesztett pontok, mert egyedül a III. kerület volt az a csapat, ahol alkalmazkodnunk kellett, de itt is el lehetett fogadni a 0:1-es vereséget. A többi csapat ellen viszont ajándékoztuk a pontokat, mert nem a legjobb keretünkkel vághattunk neki a találkozóknak. Normál esetben, bőven lett volna bennünk még 10 pont, azonban fiataljainkra szükség volt az NB III-nál, így abból főztünk, amink van. Dicséretre méltó, hogy az U19-es csapatunk minden tagja szerepet vállalt a tartalék felnőtt csapatunk mérkőzésein is. A 2003-as játékosaink nagy része fix kezdő a Dabas II-ben. (Petrányi J., Czili D., Sztancsik A., Gáspár Zs., Talapka I.,) Sokan degradálják ezt az osztályt, s legyintenek ránk, nem ismerve a Pest megyei körülményeket. A mezőny teli van volt NB I-es labdarúgókkal, s számtalan példa van rá, hogy a szomszédvár rangadókon lényegesen több néző van, mint több NB-s meccsen. Tudjuk a különbséget, de nem esünk hasra a magasabb osztályoktól sem, tiszteljük annyira az ellenfeleinket, s a II. osztályt, hogy igen is fejlődés a labdarúgóinknak ott játszani, ez a legfontosabb, a többi púder. Ha ezen felül a fiataljaink az NB III-ban is pályára tudnak lépni, az csak hab a tortán. Reméljük, hogy segítve lesz az utuk ezen téren is.

A Dabas II-nél is az utolsó 3 fordulót kell pótolni, jelenleg az 5. helyen állunk, ahol 12 mérkőzésből 20 pontot gyűjtött. 6 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség, 28 rúgott gól és 15 kapott gól a mérleg. 56 %-os teljesítmény.  Megjegyezném, hogy a 4 zakóból is egy kivételével 0:1-es vereség az összes. Itt is hasonló a helyzet, mint az U-19-nél. Folyamatosan sakkoztunk a játékosokkal, de 2-3 meghatározó játékost nem bír el a csapatunk. Amikor a fiatalok mint például a Czili Bence és a Kucsván tesók valamelyike nem állt a rendelkezésünkre, bent is ragadtak a pontok, s még nem is beszéltünk a sérülésekről, Covid helyzetről stb…

Mivel érintett vagyok a Bugyi SE vezetésénél is, kijelenthetem, hogy a költségvetése a csapatunknak ezen a szinten nincs benne az első 12-be, így a fiataljaink teljesítményét maximálisan el kell ismerni, ne csak a kirakat legyen mindig csilivili. Látható tehát, hogy mind a két csapatunk kiegyensúlyozott, amelyre lehet építeni.

A téli felkészülést január 5-én fogjuk megkezdeni közösen, ahol a program készen van már. Szabó Istvánnal lesz még egy közös szakmai egyeztetésünk a jövőt illetően, s lezártnak tekinthetjük az évet. Az biztos, hogy legalább 5 labdarúgót igazolnunk kell ahhoz, hogy létszámban se legyenek problémáink, amelyhez megtettük a kellő lépéseket.

Az év végeztével ragadom meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a Város és a Klub Vezetőinek, akik biztosítani tudták a Pazar körülményeket, köszönettel tartozunk a szponzoraink, szurkolóink önfeledt támogatásáért, akik felkarolták a csapatunkat, s elkísértek minket az összes meccsre, köszönettel tartozunk az FC Dabas személyzetének, alkalmazottainak, akik segítették a mindennapjainkat, hiszen a háttérben az Ő munkájuk nem látszik, de nélkülük összedőlne minden, s legutolsó sorban köszönjük az összes Edzőkollégának a munkáját, akik erőn felül teljesítettek, s az FC Dabas sikereiért dolgoztak.

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK