
A Pereg SE elleni múlt hétvégi rangadót követően egy újabb kemény ellenfél várt kettes csapatunkra. Iszák Gábor fiatal játékosai továbbra is feszített tempóban játsszák sorra a mérkőzéseket és ennek így a szezon hajrájára kezdenek látszani negatív hatásai is.
HÍREK: FC DABAS II
FC Dabas II - Halásztelki FC (0:1)
Egy gól döntött
A Pereg SE elleni múlt hétvégi rangadót követően egy újabb kemény ellenfél várt kettes csapatunkra. Iszák Gábor fiatal játékosai továbbra is feszített tempóban játsszák sorra a mérkőzéseket és ennek így a szezon hajrájára kezdenek látszani negatív hatásai is. Fiataljaink csütörtökön is pályára léptek az ifjúsági bajnokságban, majd egy nap pihenőt követően már a Megye II-es felnőtt világban kellett bizonyítaniuk az őket szorosan követő Halásztelki FC ellen.
A gól nélküli első félidőt követően az első találatra egészen a 62. percig kellett várni. A találat azonban sajnos nem a mi részünkről született, így szűk fél órával a lefújást megelőzőleg elkezdhettünk az eredmény után futni (0:1). Voltak ugyan kínálkozó lehetőségeink, de a befejezéseknél rendre rossz döntéseket követtünk el, így végül nem is tudtunk sem egalizálni, sem megfordítani az eredményt.
A Halásztelek dabasi győzelmével beelőzött minket a tabellán, így jelenleg 20 szerzett pontunkkal az 5. helyről várhatjuk az Üllő SE elleni idegenbeli vendégjátékunkat.
Hajrá Dabas!
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.11.14 (szombat, 13:30)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
FC Dabas II – Halásztelki FC 0:1 (0:0)
Gól: – ill. Tamás D Gy (62′)
FC Dabas II: Petrányi J (1) – Kovalik R (5), Farkas Cs (6), Rutterschmid R (8), Gáspár Zs (9), Duhaj Á (10), Farkas Zs (16), Sztancsik A (18), Czili D (19), Kucsván Martin (20), Bálint J (21)
Csere: Antal B (2), Soltic L (11), Lukasik D P (14), Talapka I (15)