

Kevés hiányzott az újabb győzelemhez. Az őszi szezonban eddig remekül szereplő kettes csapatunk ezúttal azt az Újhartyán VSE-t fogadta hazai környezetben, akinek a keretében több játékos is, mintha "hazatért" volna.
HÍREK: FC DABAS II
FC Dabas II Újhartyán VSE (2:2)
Kevés hiányzott az újabb győzelemhez
Az őszi szezonban eddig remekül szereplő kettes csapatunk ezúttal azt az Újhartyán VSE-t fogadta hazai környezetben, akinek a keretében több játékos is, mintha „hazatért” volna. A vendégek kezdőcsapatából ugyanis Gerstenbrein Gábor, Márton Zsolt, Cemmel Péter, Botlik Gábor, Pribék Tibor és Horváth Krisztián, míg a cserék közül Mráz István, Bálint Zoltán, Glonczi Ferenc és Isztolyka Ádám is egykoron az FC Dabas szolgálatában állt.
Sajnos ezúttal nem az eddig látott formánkat mutattuk, hátul hibákra tudtak néha kényszeríteni minket, elől pedig a helyzetek kihasználásával voltak problémák. Ennek következtében nem is tudtuk otthon tartani mindhárom bajnoki pontot, bár tegyük hozzá még így is minden esélyünk meg lett volna a győzelemre, ha a mérkőzés hajrájában értékesíteni tudjuk a számunkra megítélt büntetőt.
Sajnos fontos pontokat veszítettünk, azonban ahogy azt már az idei ősz folyamán megszokhattuk, kesergésre és a sebek nyalogatására most sincs idő, szerdán ugyanis kettes csapatunk nagy részének ismét bajnoki mérkőzésen kell majd bizonyítania az U19-es korosztályban. Azt követően pedig vasárnap ismét felnőtt mérkőzés, Alsónémedi – FC Dabas II.
Hajrá Dabas!
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.10.17 (szombat, 15:00)
Helyszín: Dabas, Wellis Sportpark
FC Dabas II – Újhartyán VSE 2:2 (1:0)
Gól: Rutterschmid R (28′), Duhaj Á (87′) ill. Pribék T (47′), Wrábel T (60′)
FC Dabas II: Tóth R (1) – Danyis A (4), Kovalik R (5), Farkas Cs (6), Czili B (7), Rutterschmid R (8), Gáspár Zs (9), Buzás L (14), Czili D (19), Kucsván Martin (20), Bálint J (21)
Csere: Petrányi J (22), Duhaj Á (10), Pekker G L (11), Kucsván Milán (13), Talapka I (15), Farkas Zs (16), Sztancsik A (18)