Ezúttal a Tápiószelei SE vendégeként lépett pályára az FC Dabas II. Mivel az NB III-as és az U19-es csapat is szintén szombaton játszotta le bajnoki mérkőzését, így Iszák Gábor csupán egy igen szűk játékoskerettel gazdálkodhatott soron következő idegenbeli összecsapásán.

HÍREK: FC DABAS II

TÁPIÓSZELEI SE - FC Dabas II (2:4)

Újabb hazai győzelem

Ezúttal a Tápiószelei SE vendégeként lépett pályára az FC Dabas II. Mivel az NB III-as és az U19-es csapat is szintén szombaton játszotta le  bajnoki mérkőzését, így Iszák Gábor csupán egy igen szűk játékoskerettel gazdálkodhatott soron következő idegenbeli összecsapásán.

A tabellán elfoglalt helyezések alapján nem igen lehetett kérdéses, melyik csapatnak van nagyobb esélye a győzelemre. Szerencsére játékosaink ebben a nem túl optimális helyzetben is tudták, mi a feladatuk és ennek megfelelő hozzáállással vetették bele magukat a mérkőzésbe.

Dudás Dániel és Rutterschmid Robin góljainak köszönhetően már 10 perc elteltével jelentős előnyre tettünk szert (0:2). A hazai csapat azonban nem adta fel, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a  36. percben már ismét döntetlen volt az állás (2:2).  Szerencsére gyorsan megráztuk magunkat és a bekapott találatra pár perccel, Kucsván Martin révén ismét előnyhöz jutottunk. Egy újabb találattal alighanem idő előtt le is zárhattuk volna a mérkőzést. Sok kínálkozó lehetőségünk adódott, azonban ezek közül csupán egyet sikerült kihasználnunk, azt is csupán a 86. percben, így a simának tűnő mérkőzésen szinte végig nyitott volt a pontok sorsa.

A következő fordulóban, immáron hazai pályán az az Újhartyán VSE látogat majd hozzánk, aki a Tápiószeléhez hasonlóan a tabella alsó házában helyezkedik el. Ez pedig azt prognosztizálja, hogy ha minden jól alakul, minden esélyünk megvan arra, hogy tovább tudjuk stabilizálni helyünket a dobogón.

Hajrá Dabas!

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.10.10 (szombat, 15:00)
Helyszín: Tápiószele, Tápiószelei SE Sporttelep

Tápiószelei SE – FC Dabas II 2:4 (2:3)

Gól: Kiss K (23′),  Sipos Zs (36′) ill. Dudáss D (8′ – büntető), Rutterschmid R (10′), Kucsván Martin (38′), Dudás D (86′)

FC Dabas II: Petrányi J (1) – Dudás D (2), Kovalik R (5), Farkas Cs (6), Czili B (7), Rutterschmid R (8), Pekker G L (11), Farkas Zs (16), Czili D (19), Kucsván M (20), Bálint J (21)

Csere: –

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK