

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Kecskemét elleni bajnoki rangadót követően az alábbi nyilatkozatot adta: " Az első félidőben ugyan stabilan védekeztünk, de az a játékrész a Kecskemété volt. A másodikról azt gondolom, hogy nagyon véleményes volt az a büntető, kifelé futott a kecskeméti játékos, nem volt birtokában a labda, lehet összeakadt a lábuk, de fordított esetben kíváncsi lennék a kollégám véleményére is, annak ellenére, hogy tisztelem őt.
Edzői értékelés (NB III)
SZABÓ ISTVÁN
Bajnoki mérkőzés: KTE Hufbau - FC Dabas (2:0)
Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Kecskemét elleni bajnoki rangadót követően az alábbi nyilatkozatot adta:
” Az első félidőben ugyan stabilan védekeztünk, de az a játékrész a Kecskemété volt. A másodikról azt gondolom, hogy nagyon véleményes volt az a büntető, kifelé futott a kecskeméti játékos, nem volt birtokában a labda, lehet összeakadt a lábuk, de fordított esetben kíváncsi lennék a kollégám véleményére is, annak ellenére, hogy tisztelem őt. Utána elkezdtünk játszani, fentebb toltuk a védekezést, három nagyon komoly helyzetünk is volt, amit sajnos nem tudtunk értékesíteni. Ahogy ilyenkor lenni szokott, nem tudtunk kiegyenlíteni a sok lehetőségből, mígnem ellenfelünk meg rúgott egy szabadrúgás gólt a végén.
Összefoglalva azt mondhatom, a gólok számítanak, ebből a Kecskemét rúgott kettőt, mi egyet se, míg helyzetekből talán nekünk volt több komoly lehetőségünk. Ettől függetlenül mindenki láthatta, hogy hat játékosom hiányzott a kezdőből, helyettük többek közt három 18 éves dabasi fiatal került be. Külön gratulálok a két debütáló játékosomnak Czili Bencének és Kucsván Milánnak.
Csalódott vagyok az eredmény miatt, de van minek örülni is, hiszen van tartása a csapatnak. Ha minden tizedik fordulóban kapunk csak ki, akkor biztosan elégedett leszek.”
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.09.27. (vasárnap, 18:00)
Helyszín: Kecskemét, Kecskeméti Széktói Stadion
KTE Hufbau – FC Dabas SE 2:0 (0:0)
Gól: Károly B (64′ – büntető), Károly B (89′) ill. –
FC Dabas: Kersák, Kiss, Dudás, Forgács, Márton, Fritz, Ágoston (Kucsván Milán 91′), Erdős, Marsa, Biró (Czili 86′), Vladul