
Jó formában lévő kettes csapatunk a hét utolsó napján a szomszédos Bugyi településre látogatott. Optimistán várhattuk az összecsapást, azonban végül mégis csalódottan kellett távoznunk. Ezen a napon nem igazán jöttek be azok a dolgok a pályán, ami eddig fiatal csapatunkat jellemezte.
HÍREK: FC DABAS II
Bugyi SE - FC Dabas II (3:0)
A bravúr ezúttal elmaradt
Jó formában lévő kettes csapatunk a hét utolsó napján a szomszédos Bugyi településre látogatott. Optimistán várhattuk az összecsapást, azonban végül mégis csalódottan kellett távoznunk. Ezen a napon nem igazán jöttek be azok a dolgok a pályán, ami eddig fiatal csapatunkat jellemezte. Szinte helyzetekig sem sikerült eljutnunk, ezzel szemben a hazaiaknak a 40. 62. és végül a 92. percben is sikerült bevenniük a kapunkat, így végül meglepő 3:0-ás vereséget szenvedtünk a tabellán mögöttünk lévő Bugyi SE csapatától.
Eddigi teljesítményünk alapján (3 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség) azonban még mindig a dobogón helyezkedünk el, ami továbbra is elismerésre méltó eredmény. Az éllovas Örkény SE / Pereg SE 15-15 páros némiképp elhúzott, így inkább hátrafelé kell tekintgetnünk, ahol igen szorosan sorakoznak azok a csapatok, akik szeretnének minket megelőzni.
Folytatás szombaton, immáron ismételten hazai pályán a 14. helyezett Taksony SE II-vel szemben.
Hajrá Dabas!
Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.09.27 (vasárnap, 16:00)
Helyszín: Bugyi, Bugyi SE Sporttelep
Bugyi SE – FC Dabas II 3:0 (1:0)
Gól: Budai L (40′), Posta N (62′), Késmárki K (92′) ill. –
FC Dabas II: Petrányi J (1) – Sziklási G (3), Danyis A (4), Kovalik R (5), Farkas Cs (6), Gáspár Zs (9), Duhaj Á (10), Pekker G L (11), Czili D (19), Kucsván M (20), Bálint J (21)
Csere: Nyeső M (2), Farkas Zs (8), Lukasik D P (14), Talapka I (15), Szőrös M (16), Sztancsik A (18)