Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Majosi SE elleni hétközi bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: " Ismét gratulálok a csapatnak és a stábnak, hogy újabb mérkőzést nyertünk meg. Kicsit tartottam a találkozó előtt az ellenfelünktől, hisz fáradt csapattal érkeztünk, valamint több játékosunk is sérüléssel bajlódik és egy ilyen mérkőzés mindig nehéz ilyen körülmények között, aki űzött már csapatsportot az nagyon jól tudja.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Edzői értékelés: SZABÓ ISTVÁN

Bajnoki mérkőzés: Majosi SE - FC Dabas (0:4)

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Majosi SE elleni hétközi bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

” Ismét gratulálok a csapatnak és a stábnak, hogy újabb mérkőzést nyertünk meg. Kicsit tartottam a találkozó előtt az ellenfelünktől, hisz fáradt csapattal érkeztünk, valamint több játékosunk is sérüléssel bajlódik és egy ilyen mérkőzés mindig nehéz ilyen körülmények között, aki űzött már csapatsportot az nagyon jól tudja. Szerencsére indokolatlan volt a félelmem, mert a csapat az egész mérkőzést tekintve nagyon meggyőzően futballozott, sok helyzetet alakított ki, és ez gólokban is megmutatkozott.

Külön kiemelném és gratulálok fiatal játékosunknak Kiss Ákosnak, aki 90 percet végig játszott és kiemelkedően tette azt. Nagy öröm ez, hogy egy hazai, dabasi születésű játékos 18 évesen végig tud játszani mérkőzéseket az NB III-ban. Bízunk benne, hogy ugyanilyen teljesítményre lesz képes a későbbiekben is.

Sajnos a sok pozitívumban van negatív is, mert Horváth Bence megsérült a mérkőzésen és valószínűleg nem számíthatunk majd rá.

Összességében a csapat hozta az úgymond kötelezőt, ugyan nem szeretem ezt a szót használni, hisz a Majos esetében is csalókák lehetnek az eredmények, hisz a 9 mérkőzésükből 7 alkalommal komoly ellenféllel találkoztak.

Megyünk tovább, csütörtöki pihenőnap után készülünk a Monor elleni rangadóra. Szeretnénk ezt a 10 mérkőzéses időszakot jól lezárni, hisz a mérkőzés után a MOL Magyar Kupa miatt két hetes szünet lesz a bajnokságban, és nagyon szép lenne, ha veretlenül tennénk meg ezt, illetve jó teljesítménnyel meghálálni a szurkolóknak a biztatását. Most nagyon nagy szükség lesz rájuk, hisz fáradt a csapatom, feltételezem az ellenfelünk is hasonló cipőben jár, hisz az amatőr csapatoknak ez nagyon nagy terhelés, de ha megvan ez a 12. játékos a szurkolók személyében, akkor biztos vagyok benne, hogy át tudnak segíteni minket ezen a holtponton .”

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.09.09. (szerda, 16:30)
Helyszín: Bonyhád-Majos, Majosi SE Sporttelepe

Majosi SE – FC Dabas 0:4 (0:1)
Gól: – ill. Vladul S (41′), Erdős G (49′), Fritz A (65′), Biró Á (75′)

FC Dabas: Kersák, Kiss, Sziklási, Dudás, Forgács, Márton (Fritz 46′), Biró, Erdős, Horváth (Ágoston 45′), Marsa, Vladul (Takács 68′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK