Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Paksi FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta: " Egy héten belül a harmadik mérkőzésünket játszottuk. Számítottunk rá, hogy a 11 órai kezdés, valamint az extrém hőség meg fogja nehezíteni a játékosok dolgát. Sajnos így is volt, nehezen lendültünk játékba.

HÍREK: FC DABAS (NB III)

Edzői értékelés: SZABÓ ISTVÁN

Bajnoki mérkőzés: Paksi FC II - FC Dabas (1:3)

Szabó István, az NB III-as csapat vezetőedzője a Paksi FC II elleni bajnoki mérkőzést követően az alábbi nyilatkozatot adta:

” Egy héten belül a harmadik mérkőzésünket játszottuk. Számítottunk rá, hogy a 11 órai kezdés, valamint az extrém hőség meg fogja nehezíteni a játékosok dolgát. Sajnos így is volt, nehezen lendültünk játékba.

Összességében magabiztosan hoztuk el a három pontot, ha nem is voltak mindig pontosak a srácok, de nagy akarattal és szívvel játszottak, ennek nagyon örülök és elégedett vagyok a hozzáállásukkal. Külön szeretnék gratulálni a csapatomnak, a stábtagoknak illetve azoknak, akik segítik a munkánkat.

Kemény és nehéz augusztusi hónapon vagyunk túl, amely időszak alatt 7 mérkőzést is játszottunk, és összességében sikeresnek mondható szezonkezdeten vagyunk túl. Most ugye szűkebb hetünk van, így már készülünk is a szombati Újpest II elleni mérkőzésre. Ismerjük őket, egy nagyon mozgékony, jól szervezett csapat. Nem szeretném, ha bárki is elbizakodott lenne, hisz minden mérkőzés nehéz főleg egy ilyen sokat futó, lendületes, fiatal csapat ellen, mint az Újpest.

A srácok nagyon szeretnének a dobogón maradni, tesznek is ezért, hisz rendkívül jól dolgoznak, úgyhogy bízunk benne, hogy hétvégén is itthon tudjuk tartani mindhárom bajnoki pontot.”

Esemény: Bajnoki mérkőzés
Időpont: 2020.08.30. (vasárnap, 11:00)
Helyszín: Paks, Paksi FC Stadion

Paksi FC II – FC Dabas 1:3 (0:1)
Gól: Dudás D (27′), Marsa L (61′), Forgács A (65′)

FC Dabas: Kersák, Sándli, Sziklási, Dudás, Forgács, Márton (Buzás 76′), Ágoston (Fritz 64′), Erdős, Horváth, Marsa, Vladul (Takács 85′)

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK

HAJRÁ DABAS!

TOVÁBBI HÍREINK

HÍRKATEGÓRIÁK

MLSZ ADATBANK